P.G.: Kedves Zerka, köszönöm, hogy tíznapos intenzív hetünk egyik ebédszünetében vállalkoztál erre az interjúra! Az első kérdésem az lenne, hogy tulajdonképpen mit szeretsz a pszichodrámában, miért választottad ilyen hosszú távra az életedben? És mit szeretsz benne manapság?

Z.M.: Amit mostanában szeretek a pszichodrámában az leginkább az, hogy milyen szépen terjed. Amint te is képviselője vagy a világ egyik olyan országának, amellyel még nem volt kontaktusunk eddig. Ez nagyszerű dolog! Hogy miért csinálom? Ha nem tenném, azt hiszem, nagyon depressziós lennék. Folytatom a munkám, mert szeretek dolgozni. A pszichodráma hatással tud lenni az emberekre, ahogy rám is, értelme van, reményt ad, tökéletesebbé teszi az életünket, hogy is lehetne nem szeretni ezt, hiszen olyan gyönyörű!... Nem lehet nem szeretni!... Az emberek eljutnak általa teljesebb önmagukhoz. Életük nagyobb értelmet kap, céltudatosabbak lesznek, jobban megértik, hogy miért vagyunk itt, miről szól az élet. A pszichodráma közelebb viszi őket ehhez a tudatossághoz.

P.G.: Tulajdonképpen milyen úton érkeztél a pszichodrámához?

Z.M.: Igen, ennek hosszabb története van. Én vagyok az az ember, akinek a leghosszabb közös története van Morenoval. Számos emberrel volt kapcsolatban, de ilyen hosszan nem volt senki mással. Amikor én először találkoztam vele, igen nehéz élethelyzetben voltam. Nagyon beteg, pszichotikus nővéremet gondoztam, amikor Európából ebbe az országba jöttünk. Ekkor, 1941-ben az egész világ nagyon szomorú hely volt, nem volt nehéz elveszíteni a reményt. És Moreno reményt adott nekem. Hogy a jövő jobb lehet. Hogy van mód arra is, hogy súlyos zavarban szenvedő emberek életét teljesebbé tegyük. Ez olyan volt számomra, mint egy újjászületés. Így én is szeretem az embereket hozzásegíteni, hogy újjászületésük legyen.

P.G.: El tudnád mondani nekem, mi a legfontosabb abban, amit Morenotól tanultál?

Z.M.: A legfontosabb talán a spontaneitás és kreativitás, az, hogy a spontaneitás és kreativitás a személyiség azon elemei, amelyek az ember életerejét adják, és lehetővé teszik, hogy az életünket kreatív módon éljük. Ebben különbözünk a rutinlényektől. Tudod, a németek azt mondták, hogy az ember egy "Gewöhnheitstier". Nem igaz, nem vagyunk azok. Csak a megszokás nem elég, bár az is kell, de a spontaneitás és kreativitás segít minket abban, hogy túl tudjunk lépni azon.

P.G.: És szerinted Morenoval közös életetek kreatív és spontán volt?

Z.M.: Azt gondolom, igen. Bizonyos értelemben nagyon kreatív volt. De senki sem tud állandóan kreatív és spontán lenni. Nekünk is voltak lényeges korlátaink a spontán képességünket illetően. Moreno az életét kreatívvá és spontánná tette, amennyire csak lehetett. Most azt gondolom, hogy maga a házasság nem volt igazán neki való, mert a házassággal együtt jártak a kötelezettségek és a biológiai értelemben vett gyerekek. Neki sok spirituális, szellemi gyereke volt. Gyerekekkel kezdte a munkáját is. Megfigyelte a saját gyerekeit is, ez nagyon inspirálta, ez segítette például a spontaneitás teória kidolgozásában.

P.G.: Tudjuk, hogy a tanulás mindig kétoldalú folyamat. Mi az, amit Moreno tanult tőled? Talán egy szerepcserében el tudod mondani...

Z.M.: Azt hiszem, Moreno nem tudott partner nélkül élni. A partner akár férfi is lehetett volna, nem szexuális értelemben, lelki értelemben. Ez én lettem, de akár más is lehetett volna... Én szerveztem az életét. Azt gondolom, ô azt mondaná: indukáltam, hogy új módokon gondolkozzon. Mondtam dolgokat, kérdéseket tettem fel, amelyek stimulálták őt. Tőlem szabályosságot tanult, életritmust, szerveztem az életformáját. Előttem extrém módon rendezetlen volt az élete. Például amikor először találkoztunk, egy nagy szennyeskosár volt az asztala mögött, az egész levelezése ebben volt, s sohasem talált semmit. A levelek megvoltak a fejében, de nem találta meg a kosárban őket. Így aztán személyes irattározási rendszert dolgoztam ki neki. Tőlem a rutin egy adott módját tanulta, amire tényleg szüksége volt. Ő tanított meg engem a figyelmem összpontosítására,- nagyon koncentráló személy volt. De az az igazság, hogy az élet dolgait nem jól szervezte. Aztán megtanulta, de azért hagyta, hogy én csináljam.


P.G.: Úgy veszem észre a munkádat figyelve, hogy különleges módon tudsz kontaktust kiépíteni az emberekkel. Talán ez egy olyan készséged, ami Morenonak is fontos volt, neki is segített valamilyen módon...

Z.M.: Tudod, számára nagyon fontos volt az auxiliary egoként való munkám. Azt mondta, hogy én vagyok a legjobb auxiliary, akit valaha dolgozni látott. S én nemcsak a pszichodrámában, hanem az életében is segéd-én lettem. Teammé váltunk. Igen. Ezt tanulhatta tőlem. Lehetővé vált, hogy olyan partnere legyen, akivel dolgozhat, de akinek van saját területe is van.

Tudod, mindig nagyon támogatóan viszonyult hozzám. Nagyon sok kreatív zseni annyira magára koncentrál, hogy nem tud a partnerére gondolni. Ő nagyon megbecsült engem, felismert valamit bennem, akkor, amikor még meglehetősen kialakulatlan voltam. Más okból is nagyon megbecsülve érezhettem magam mellette. Mindig a bennem rejlő lehetőségekkel együtt nézett. Mindig meglátta az emberekben, főként a fiatalokban a tehetséget, a jövő esélyét. Szép volt ez. Olyan érzés volt, mintha mindig ott lett volna egy finom kéz hátamon, amely támogat: te meg tudod ezt csinálni, próbáld meg, tarts ki, csináld!. Soha nem volt olyan, hogy valamiben lefékezett volna.

P.G.: Ha a jelenhez visszatérünk, érdekelne, hogyan fest a mindennapi életed, milyen céljaid vannak?. Úgy látom, jó egészségnek örvendsz...
Z.M.: Igen, fizikálisan, mentálisan, és emocionálisan is igyekszem magam egészségesen tartani. A céljaim? Igen, azt szeretném látni, hogy az unokáim felnőjenek! És szeretném meglátni a századfordulót! 83 éves leszek akkor, amikor az új század elindul. Nagyon izgalmas korszak ez a mostani, ugyanakkor nagyon aggasztó idő is, az egész világon, mindnyájunk számára. Néha igyekszem nem figyelni erre, hogy folytatni tudjam a munkámat.


P.G.: Minden nap dolgozol?


Z.M.: Látod, itt is dolgozunk , ez most különösen intenzív. De otthon is minden nap reggel 9 órakor leülök az íróasztalomhoz, s 5-ig dolgozom. Rengeteg papírmunkám van. Az emberek elküldik a téziseiket, elméleteiket, könyveiket. Szeretek a levelezés útján is kapcsolatban lenni az emberekkel. Néhány évvel ezelőtt elkezdtem írni a viaszemlékezéseimet is.


P.G.: Vendéged lehettem a házadban és a dolgozószobádban, amely egy intézettel is felér. Ez valóban egy intézet központja , vagy csak privát személyként dolgozol?


Z.M.: Igen. Ez egy intézet, amelynek neve Zerka T. Moreno Workshops, nem "Moreno Intézet" . Ennek oka az, hogy 1982-ben, amikor eladtam az eredeti helyet egy másik szervezetnek, ők meg akarták tartani a Moreno Intézet nevet, így én nem használhattam. Most már ez a helyzet elmúlt, bárhogy hívhatnám magam, a munkámat. Hivatalosan ezzel a névvel lettem bejegyezve, ez már így megvan. Ezért most már ennél maradok.


P.G.: Ez egy nagyon jó elnevezés... Benne van a Moreno név is.


Z.M.: Igen, ugyanakkor én is ott vagyok benne...


P.G.: Kíváncsi lennék, hogy a pszichodráma jövője szempontjából mit tartasz ma a legfontosabbnak? Mondjuk a következő 20 évet tekintve...


Z.M.: Nagyon nyugtalan vagyok a szakadások miatt. Egyesek azt állítják, hogy jobban morenoiak, mint mások...Hogy vannak igazi morenoiak, és nem igaziak. Ez nem így van! Tudod, azt gondolom, ha Krisztus visszajönne a világba, és körülnézne, biztosan azt mondaná : mit csináltatok a művemből?...Az analitikusoknál is nagy szakadások vannak, remélem itt nem az fog történni hanem lesznek kohéziós erők is. Nem a mozgalom kedvéért mondom ezt, hanem azért, hogy energiáinkat a lehető legjobban fel tudjuk használni mások számára. Fontosnak tartom, hogy a pszichodráma az akadémiai körökben is egyre inkább elfogadott legyen. Ha jól értettem, amit meséltél Magyarországról, akkor már ti is ezen az úton vagytok, azzal, hogy beviszitek az egyetemekre, bemutatjátok ott, és tanítjátok is...


P.G.: És mit gondolsz a pszichodrámáról, mint pszichoterápiás módszerről és annak elfogadottságáról?


Z.M.: Igen, ilyen szempontból a pszichodráma egyre központibb, elfogadottabb, jobban megértett. Moreno halála óta nagymértékben kiterjedt, javult a státusza. Ez a tendencia folytatódni fog. A pszichodráma jó módszer. De egyáltalán nem mondom, hogy mindenkinek pszichodramatistává kell lennie. Van akinek a hipnózis, van akinek az analízis segít. Számomra a pszichodráma a legjobban működő, a teljes módszer. Ez hasonló a számomra ahhoz, ahogy Richard Wagner maga komponálta a történetet is és a zenét is. Így volt teljesebb az egész. Én így érzem. De mindenkire rábízom a választást.


P.G.: Magyarországon a pszichodráma a hivatalos pszichoterápiás képzésben a mintegy tíz választható módszer egyike. Mennyire elfogadott az Egyesült Államokban?


Z.M.: A pszichiátriában nem olyan mértékben elfogadott, mint a pszichológusok és szociális munkások között. Még nem vagyunk annyira elfogadottak, mint ahogy szeretnénk, sok a félreértés is. De láthatod, most is mennyien vannak itt drámát tanulni. Fel kellene mutatnunk tudományos vizsgálatokkal is a pszichodráma hatékonyságát.

P.G.: Szerinted melyek ma a pszichodráma legfontosabb kutatási és alkalmazási területei?

Z.M.: Nem tudom, mi is lenne a legfontosabb. Olyan sok alkalmazási terület van... nemcsak a klinikai. Ott kell lennie az oktatásban, az irányítás területén, a kormányzati munkában. Moreno nem akarta, hogy csak egy alkalmazásban dolgozzunk. Ő mindenkinek az életét teljesebbé szerette volna tenni. Például nagyon fontos lenne idős emberekkel pszichodrámát csinálni. 7o év felettiek is járnak csoportba, s nagyon élvezik a játékot. A fiatalok is tanulnak az öregektől, ez régi tradíció. Foglalkoznunk kellene az AIDS problémájával is. A közösségi rendszerekben is dolgozunk, az oktatásban elsősorban. Élőbbé kellene tennünk a tanítás rendszerét. Moreno ötlete volt például, hogy a diákokat tanítói szerepbe kell hozni. Akkor tanulsz meg valamit a legjobban, ha tanítod.... Azt tanította, hogy a gyerekeknek először tapasztalatot kell szerezniük, azután jöhet csak a tanulás. Fordítva nem működik a dolog. A pszichodráma megkönnyíti ezt a folyamatot, mert a tapasztalást adja először és abból következik a lecke, az elmélet. Ez az akciós, a belátásos tanulás.


P.G.: Lenne-e valami, amit szívesen üzennél otthoni kollegáimnak, a Magyar Pszichodráma Egyesület tagjainak...?

Z.M.: Amit mondani szeretnék a magyar embereknek az az, hogy fantasztikusan gazdag kultúrátok van, amely annyira megtört a szovjet rendszer hatására..., Ezt hozzátok vissza, kultúrátok gazdagságát, színességét, gyönyörűségét. Ezt az, amit üzenek. A mindennapi életetekbe hozzátok vissza! Nem szabad, hogy az emberek megosztódjanak a szerint, hogy egyikük magyar, másikuk francia vagy német: a közös humanitás kívánja ezt. De a gyermekek számára a tradíció nagyon hasznos, lehetőség, mely a közös humanitáshoz kapcsol.


P.G.: Ez a téma juttatja eszembe utolsó kérdésemet, ami nagyon fontos témát érint: hogyan gondolsz ma a"Psychodrama Internationally"-re, amit Montrealban kezdeményeztünk?

Z.M.: Sokkal jobban meg kell szervezni magunkat nemzetközileg. Hidakat kell építenünk az egész világon. Latin- Amerikában nagyon sok a dramatikus, például Brazíliában 2o szervezetben 3ooo dramatikus dolgozik. Sokan vannak Argentínában is..A pszichodráma nagyon jól fejlődött Ausztráliában is. Japánban, Kínában, Taiwanban is van pszichodráma mozgalom, s tudod, a te országodban és Kelet-Európában is. Gretel Leutz most elvitte Törökországba, nagyon szép munkát végez ott. Afrikán kívül gyakorlatilag mindenhol van pszichodráma, ott a gazdasági helyzet igen súlyos...Nekünk most minden országban létre kellene hoznunk a nemzetközi szervezet kisebb egységeit, amelyek, mint tagok működhetnek közre...


P.G.: Számíthatunk-e rád személyesen, amikor a pszichodráma nemzetközi szervezéséről gondolkodunk? Segítesz-e továbbra is ebben:?

Z.M.: Igen, ahogy csak tőlem telik. De egyáltalán nem akarok involválódni annak szakmapolitikai részében. Az utat mutató lelket tudom hozzá adni.


P.G.: Azt hiszem, ez a legfontosabb. Kívánom, hogy maradjon ez sokáig így! Köszönöm szépen a beszélgetést!


(Megjelent a Pszichodráma Újságban, 4.sz., 1994)

ildiko.jpg
Vissza ez elejére