„Egy „dramatista” férjeként - pláne ha reál beállítottságúak vagyunk - fenntartásaink lehetnek a párunk által művelt, „titokövezte” pszichodrámával kapcsolatban. Nemcsak azért, mert jóformán semmit sem mond(hat) róla, de azért is, mert alapjában véve távol érezzük magunktól a lélekkel való foglalkozást, hiszen két lábbal állunk a földön. Ilyen elő(ít)élettel érkeztem Érdligetre, kifejezetten a párommal kialakult feszültséget oldandó akartam kedvében járni, hiszen elmondása szerint ez a Te+Én kurzus annyira különleges és ráadásul az első alkalom...! És nagyon, nagyon, nagyon szeretné… ha én is ízelítőt kaphatnék a pszichodrámából… ha egy kicsit közelebb kerülnék a „lelki” dolgokhoz… ha jobbá, élhetőbbé, működőbbé, harmonikusabbá tehetnénk a kapcsolatunkat… ha csak két napra is, de elszakadnánk a világtól, a gyerekeinktől és csak egymásra figyelnénk, mint régen. Ehhez ideális környezetet és szakértő, ugyanakkor a végletekig tapintatos, átérző segítséget nyújtottak a vezetőink – és (milyen meglepetés!) a többi résztvevő is! Hiszen átélhettek mások is hozzánk hasonlóan hullámhegyeket és völgyeket és mindenki más-más tanulságot, tapasztalatot tudott ezekkel kapcsolatban megosztani a párjával és végső soron a csoporttal.

Mennyi felemelő, tanulságos, vagy éppen szomorú történetet, élethelyzetet, tapasztalatot, netán titkot osztottunk meg egymással – és azzal, hogy egy nagyobb közösség részeként mondtuk ki, „támogatók” és „támogatottak” körében, új szemszögből is ráláthatunk önnön mivoltunkra és párunkra is.  Vagyis akaratlanul is működött köztünk, bennünk, bennem is a pszichodráma – hiába álltam a földön, a lelkem együtt tudott szállni a többiekkel, de legfőképpen a pároméval. És minden út az első lépéssel kezdődik: ma már én is "dramatista" vagyok (jelentkeztem és járok csoportba), hiszen nekem is, mint majdnem mindannyiunknak, vannak elásva „aknáim” a kertemben, amelyeket meg kell keresni, hatástalanítani kell, hogy a helyükben virágok nőhessenek és a párom még nagyon sokáig szívesen járjon sütkérezni velem együtt ebbe a kertbe…”

„A februári párkapcsolati workshop számomra legfontosabb "eredménye", hogy azóta beszélgetünk a férjemmel lelki dolgokról, érzelmekről is. Sokkal könnyebb úgy az élet, hogy nem csak a hétköznapi rohanás a fontos, hanem az is, hogy tudjuk hogy’ van mindeközben a másik. Ha érzem, hogy fontos vagyok, még a taposómalom is könnyebb.

A workshopon nagyon jó volt minden külső zavaró tényező nélkül együtt lenni. A vezetők és a csoport segítségével úgy tudtam odafigyelni a kapcsolatunkra, amire a hétköznapi életben nincs lehetőség. Ezek eredményeképpen sok minden megváltozott az életünkben nagyobb erőfeszítés nélkül.

Közvetlen a workshop után a legnagyobb élményem az volt, hogy hetekig újra fontosnak éreztem magam. A férjem, ha beszélgettünk, közben nem vette fel a mobilját; nem kezdte bömböltetni a rádiót ha együtt utaztunk valahová; hétvégén, ha munka ügyében  hívták lerázta az illetőt, hogy majd hétfőn ...  Persze ez azóta újra elmozdult a régi állapot irányában, de nem lett a régi; és ő már tudja, hogy nekem fontosak ezek a dolgok, én meg jobban megértem ha fel kell vennie a telefont, mert tudom, ha nem fontos nem tenné...”