ÖNISMERET ÉS PSZICHOTERÁPIA

Dr. Pintér Gábor


Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az önismeretről és a pszichoterápia önismeretet fejlesztő lehetőségeiről gondolkodunk a következőkben. Mérei Ferenc mondta a hetvenes években, hogy a harmadik évezred elején feltárul a lélektan igazi feladata az ember sorsát illetően:  ez az  önismeret lesz. A helyes önismeret elősegítése, amely az egyetlen védekezés a tömeghatás ellen, a ránk zúduló tömegkommunikáció, manipuláció ellen. Elérkezett a harmadik évezred, itt vagyunk, és azt gondolom, hogy van mit tennünk önismeret ügyben, társadalmi önismeret szempontjából is, meg a kis csoportok és az egyén vonatkozásában  is.
Előadásomra készülve megnéztem az interneten az egyik nagyobb keresővel,  hogy az önismeret címszó hány helyen szerepel a világhálón. 156.000 válasz érkezett. (Ez tízszerese annak, amit mintegy két évvel ezelőtt találtam!)  A pszichoterápia szó 69.000-szer szerepel, és a kettőnek a metszete, tehát együtt a kettő mindössze 407 alkalommal. Ezek a helyek is nagyrészt  pszichológiai, orvosi  tankönyvek,  néhány szerzőnek,  pszichoterapeuta oktatónak a tollából megjelent cikkek. Összességében  nagyon kevés a pszichoterápiával, mint önismereti forrással foglalkozó munka. Összehasonlításképpen mondom, hogy például a párt szó 2 milliószor,  a média szó 11 milliószor fordul elő. Bizonyosan szükség van tehát -  Méreire is visszautalva -  arra, hogy mai világunkban az önismerettel intenzívebben foglalkozzunk, és arra is, hogy a klinikai pszichológián, pszichiátrián belül is tárgyaljuk ezt.


Az önismeret-szerzés útjai és útvesztői

Az ember akarva-akaratlanul önismereti forrásokat keres. Különösen a lelki beteg, szenvedő ember. Keresése közben  azonban, igen gyakran tévutakon találja magát. Ilyen lehet az első látásra igen hasznosnak tűnő introspekció is, ami régi, de nem bevált módja az önismeret szerzésének. Ha fölmegyek egy hegyre és elgondolkodom magamról, az nagyon hasznos lehet, de nem feltétlenül lesz hitelesebb,  jobb az önismeretem, mint annak előtte. Természetesen nem tagadjuk az önreflexió hasznosságát, ha az más hatások kiegészítőjeként működik. Nagyon sok lelki beteg állandó önmarcangolást folytat, állandóan elemzi, hibáztatja magát: ez sem segít. Manapság a piacon nagyon sok olyan sikerkönyv van, amely önismeretet ígér. Ezek  elolvasása adhat ugyan pszichoterápiás vagy önismereti impulzusokat, de igazi hiteles önismeret ezekből sem szerezhető, ahogy nem lehet pszichoterápiás értelemben meggyógyulni sem egy könyv az elolvasásával. Sok tesztet is találnak különböző újságokban az emberek, aztán az elért pontszám talán megnyugtatja őket egy darabig, de például  a következő kapcsolatuk ugyanúgy nem sikerül, mint az előző. Azt hiszem, hogy az egyre terjedő, félig-meddig virtuális (kizárólag) internetes kapcsolatokban is viszonylag csekély az önismeretszerzés lehetősége.


Vannak nagyon erős „fejlesztő” tréningek is, olyan tréning módszerek, amelyek önismeretet ígérnek, de e helyett megalázzák az embereket, olyan dolgokra veszik rá,  ami már az etikai határaikon túl van, hogy pl. mondjanak bátran nagyon durva dolgokat, vetkőzzenek meztelenre száz ember előtt, mert az az igazi bátorság. Vagy éppen  agresszív magatartással viseltessenek a másik iránt. Sok modern „varázsló” hirdeti magát fennhangon… Ezek a módszerek károsak, emberileg elfogadhatatlanok,  és semmi közük a lélektan tudományos megközelítéséhez. Viszont mivel nincsenek egyértelmű jelzőtáblák, sokan találnak rá a csábító tévutakra, s  ezek miatt aztán sajnos sokan csalódnak az önismeret forrásaiban.

Mi lenne akkor az önismeret szerzésének a helyes útja? Mindenképpen a kapcsolat szót kell, hogy kiemeljük. Önismeretben fejlődni mindenképpen csak hiteles emberi kapcsolatokban lehetséges. József Attila mondja, sokszor idézzük ebben a témakörben: „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” Azt hiszem, ez nagyon igaz kijelentés. Ahogy a kapcsolati problémák általában kapcsolatok hiányában, vagy rossz kapcsolatokban keletkeztek, úgy a korrekció, a javulás is csak egy kapcsolatban: egy egészséges, egy új típusú kapcsolatban  lehetséges. Ez nem feltétlenül pszichoterápiás kapcsolat! Fontos, hogy nem azt hirdetjük, hogy mindenkinek pszichológusa, pszichiátere kell, hogy legyen.

Goethe mondja, hogy „bensejéből nem ismerjük jól magunkat, mert ilyenkor vagy túl kicsire, vagy sajnos túl nagyra becsüljük magunkat. Az ember csak embertársaiban ismeri meg magát, csak az élet tanítja meg, hogy ő ki.” Csak az élet és csak a kapcsolatok, az együttes élmény, és utána az azt követő visszajelzés, visszacsatolás segíthet a helyes, a hiteles önismerethez. Természetesen ennek első színtere lehet a hitelesen működő család, az iskola, az oktatás, a differenciált visszajelzésű pedagógia. Színterei lehetnek lakóhelyi vagy  vallási közösségek, amelyek nem sztereotip visszajelzéseket adnak, hanem az együttes élmény, az egymás megtapasztalása, reális átélése után adnak hiteles visszajelzést egymásnak egymásról.
A lélektan fő feladata nem a szakemberek megsokszorozása, hanem olyan kapcsolatok segítése, közösségek előmozdítása, színterek biztosítása a társadalomban, ahol az egészséges önismereti fejlődés in situ megvalósul. Természetesen, ha a betegségek már kialakultak, akkor viszont tényleges terápiára van szükség, amely adott esetben lehet pszichoterápiás képzettségű orvos vagy pszichológus által végzett lélektani gyógyító munka. A megbetegedést elkerülő prevenció természetesen mindenki számára kedvezőbb lehetne. A lelki egészség fejlesztésének,  a lelki betegségek megelőzésének  gyakorlati tudománya a mentálhygiéne, amely sok feladatot vállal részben az egyéni és társas önismeret terén. Az önismereti csoportok is, - amelyekről még beszélünk – sokat tehetnek a fenti cél érdekében. Mivel ma a lakosság jelentős része inkább negatív színezetű önképpel rendelkezik, a reális - általában pozitívabb - önértékelés előmozdítása a feladat.

Az önkép pozitív irányban történő elmozdításának pl. a nevelésben határai vannak, mint ahogy a következő,  érdekes példa tanúsítja. A munkahelyemen, a Pető Intézetben egy kollegámmal végeztünk egy kutatást. Azon gyermekek társas beilleszkedését vizsgáltuk, akiket mozgásállapotuk javulása miatt elbocsátott az Intézet és lakóhely szerinti iskolai osztályokban folytathatták tanulmányaikat. Mondjuk egyikük a dorogi általános iskolába került, a másik Komáromba, a harmadik Dél-Dunántúlra a negyedik Budapestre és így tovább. Kollegám végiglátogatta ezen osztályokat. Megnéztük ezeknek az osztályoknak a szociometriáját, és minden gyerekkel felvettünk önkép-tesztet is. Teljesen általánosan azt tapasztaltuk, hogy az osztályátlaghoz képest toronymagas a volt „petős” gyerek önértékelése. Ennek egyrészt nagyon örültünk, mert ez jó visszajelzés a nálunk folyó személyiségfejlesztő pedagógiai munkára, a nevelés szellemiségére vonatkozóan. Ugyanakkor azt kaptuk, hogy  a  kb.  fél év alatt kialakult szociometriai helyzet összefüggött az önképpel: a nagyon magas önértékelésű gyerekek (érthető módon) elszigetelődtek társaiktól, nem voltak képesek a társas beilleszkedésre. Tehát a jövőben jobban kell vigyázni erre: differenciáltabb, reális,  és nem  a nagyon pozitív önképre indító  visszajelzéseket kell, hogy adjunk az intézetünkben tanuló gyerekeknek, mert különben jó szándékunk ellenére megnehezítjük  későbbi sorsukat.


A pszichoterápia hatásai

Magyarországon ma 18-féle akkreditált pszichoterápiás irányzat létezik, pl. pszichoanalízis, kognitív terápia, személyközpontú terápia, családterápia, stb.  Ezek elméletükben és terápiás gyakorlatukban jelentősen különböznek egymástól, ugyanakkor hatásmechanizmusukban sok közös elem is felfedezhető. Mindegyikben központi szerepet játszik a terápiás kapcsolat, s ami számunkra most fontos,  mindegyik a reális önértékelést és önképet igyekszik elősegíteni. Saját kutatásunk eredményei szerint  -egybehangzóan más vizsgálatokkal- a vizsgált szorongásos és depressziós betegek a terápia hatására  önértékelésükben, és  önmaguk stabilitásának az észlelésében nagyon pozitívan fejlődtek. Az is érdekes, hogy a terápia hatékonysága nagymértékben összefügg az önértékelés, az önkép egyéb elemeinek a fejlődésével. Tehát azok a betegek szignifikánsan többet fejlődtek,  előbbre jutottak a gyógyulásukban, akik az önképükben is pozitívan változtak. Oksági kapcsolatot tudományos kutatással nem végeztünk, de eléggé egyértelműen adódik, hogy a pszichoterápiás hatás, a terápiás személyiségváltozás az önkép változásának közvetítésével  halad. Az történik, hogy a terápia biztonságos erőterében a páciens egyre jobban mer és tud belemenni a saját önképének „vizsgálatába”. Olyan kérdéseket is fel mer tenni ebben a biztonságos légkörben,  amelyet egyébként nem merne (hiszen  mindig szorongással jár az önismereti, saját magunkkal kapcsolatos kérdéseknek a vizsgálata). Az önkép módosul a terápiás beszélgetések vagy cselekvés hatására. A módosult önképpel a beteg újra  kipróbálja magát az életben, ott is visszajelzéseket kap, a kudarcait ezzel kapcsolatban visszahozza a terápiába, ahol kiderül, hogy  nem világvége az, ha valami nem sikerül. Ha pedig sikere van, akkor a terapeuta megerősíti ezeket a sikereket, örül neki, együttműködik, tovább mennek, tovább folytatják a beszélgetést a terápiában, és az így az önkép egyre hitelesebb lesz és a viselkedés is a kívánt irányban változik.

A pszichodráma önismereti csoportok világa

A pszichodráma Magyarországon a legelterjedtebb önismereti és csoportpszichoterápiás  módszer. Magam is nagyrészt ezzel dolgozom, mert az általam gyakorolt segítő eljárások közül ezt tudom leghatékonyabban működtetni. Azt is szeretem benne, hogy nagyon kreatív, izgalmas, s hogy a rendelkezésre álló lehetőségek száma szinte korlátlan, - ez nagyon biztonságos keretek között nagy szabadságot ad a terapeutának. A pszichodrámában 10-15  ember (betegcsoportokban 8-10)  szakképzett vezetők segítségével arra „szövetkezik”, hogy önismereti céllal (ill. terápiás céllal) meghatározott rendszerességgel találkozik, összesen akár több száz órát együtt tölt. A találkozásokon nem csupán beszélgetés zajlik a lelki konfliktusokról, problémákról. A módszer legfontosabb, nevében is benne rejlő  vonása a dramatikus megjelenítés, az akció, a szerepjáték.  A csoporttagok között történő szerepválasztások segítségével megjelenítésre kerülhetnek a jelen vagy a múlt konkrét történései, a lélek belső eseményei,  kipróbálásra kerülhetnek a jövő alternatív lehetőségei, s mindezek összefüggései a személy lelki fejlődésével. Lehetőség kínálkozik  vágyak, fantáziák,  én-részek, kimondatlan gondolatok megelevenítésére is. A konfliktusok láthatóvá, újra átélhetővé, megváltoztathatóvá válnak.  A pszichodráma végül is nem más, mint  belső világunk láthatóvá tétele,  a lélek, a lelki történések komplex valóságának megjelenítése a háromdimenziós térben. Ebben a verbális és nonverbális kommunikációnak egyaránt fontos szerep jut. Minden  szituációt részletes és hiteles  visszajelzési  rész követ. Közben a csoport, mint egész is fejlődik, s a csoportdinamikai történések is feldolgozásra kerülnek.

Talán érdekes lehet megvizsgálnunk, milyen hatótényezők révén segíti a pszichodráma a csoporttagok fejlődését!  A résztvevők megtanulnak  differenciáltabban   átélni mélyebb érzéseket,  megtanulják pontosabban észlelni mások érzéseit. Ez főképp a szerepcsere, a legfontosabb technika révén valósul meg. Nem ritka a  katarzis élménye a csoportban : érzelmi csúcspont, megtisztulás valamely csoport történés hatására. A saját életének egyes fontos részleteit megjelenítő személy a cselekvés során belátást nyer: valamit észrevesz, amire nem volt rálátása. Saját életének fontos történései  tudatosulnak. Ez az önismeret mélyebb szintű gazdagodását is jelenti. Például az első „jelentben” valaki azt ábrázolja a pszichodrámában, hogy nem tud a főnökével kommunikálni,  nem mer bemenni hozzá,  nem meri képviselni magát. Megrendezzük ezt a jelenetet, és talán sose jutott volna eszébe, de itt a drámajáték erőterében eszébe jut egy gyerekkori jelenet a saját apjával, vagy egy kamaszkori jelenet, s akkor visszamegyünk oda, és azt jelenítjük meg szereplő választásokkal, és akkor az a jelenet következik. És lehetőség van a pszichodrámában  a történetnek, a képnek  a módosítására is. Ha  visszamegyünk a gyerekkorba egy adott pontra, ez híd a jelen és a múlt között,  ott lehetőség van arra is, hogy valamit most egészen másképpen csináljon, mint akkor. Most felnőtt fejjel, a felnőtt erejével  meg tudja változtatni múltbeli rossz élményét a csoport erőtere és a pszichodráma különleges technikái által. És végül  visszamegyünk a jelenbe megint, hogy a jövőben hogyan tovább, hogy érinti mindez a folytatást.

Az ember tapasztalatokat szerez egy ilyen csoportban: tapasztalatot szerez a másik emberről, a csoportlétről, visszajelzéseket hall saját magáról, megtapasztalja változó és változtatható szociometrikus helyzetét.  A pszichodrámában teljesen  új viselkedési elemekkel is próbálkozhatunk. Ha valaki például nem tud az ellenséges kollégával   kommunikálni, akkor van lehetőség arra, hogy kipróbáljon néhány megoldást, néhány olyan új kommunikációs formát, ami addig még talán eszébe sem jutott. S mindezt veszély-mentesen, hiszen a valós konfliktusos személy  (itt a kollega) nincs jelen. A pszichodráma arra is lehetőséget ad, hogy a résztvevők izgalmas, akár furcsa szerepeket is kipróbáljanak (pl.  mesék lejátszása, szimbolikus játékok, álom megjelenítések). A szimbolikus tapasztalás is sokban gazdagíthatja a személyiséget. A csoport  efféle   utakon, néha ösvényeken  keresztül juthat reálisabb önismerethez, a pszichodrámára vállalkozó csoporttag személyisége fejlődéséhez, gazdagodásához,  adott esetben  gyógyulásához.


Rövid példák a pszichoterápia önismereti hatásairól

Végezetül néhány példát szeretnék mondani csupán címszavakban arról,  hogy mit tanulnak betegeink - önismeretüket,  személyiségük működését illetően - a pszichoterápiából. Nagyon egyszerű példákat hozok szándékosan, éppen azért, hogy lássuk, hogy végül is – elvileg- milyen egyszerű dologról van szó.  A személy például megtanulhatja azt, hogy ő is lehet elfogadható. Valakinek a számára ő is lehet érték. Van, aki a pszichoterápiában tapasztalja meg először azt, hogy ő - értékes személy. Mert azt gondolta eddig, hogy értéktelen, és olyan visszajelzéseket is kapott mindenkitől. Volt egyszer egy kamasz csoportom, és  volt ott egy teljesen önbizalom nélküli lány, aki valóban  nem volt  szép,  rendetlenül öltözött,  bukdácsolt a tantárgyak majdnem mindegyikében. Nem mondtunk olyat neki visszajelzésben, hogy te nagyon szép, nagyon csinos vagy, remekül öltözöl, és egy matek zseni vagy. De valamit a vezető társam észrevett, és hitelesen vissza tudta neki jelezni, és azt mondta, hogy te beszélsz közülünk legszebben magyarul. És ez tényleg így volt. Értéket vesz észre, emel ki a pszichoterápia. A lány elkezdett fejlődni,  remekül fejlődött, és azt hiszem diplomát is szerzett  azóta. Egy másik páciens, egy férfi hamis istenképet alkotott magának, s önigazolásnak használta azt. Pszichoterápiájában lehetőség volt arra,  hogy elbúcsúzzon ettől az istenképtől,  és helyébe egy számára  igazabb istenképet tudott találni. (Fontos, hogy nem a terapeuta késztette erre, s nem a terapeuta istenképét találta meg!). Egy középkorú hölgyre emlékszem, aki felelős igazgató volt, de már majdnem leszázalékolták, mert olyan erős rákfóbiája alakult ki  egy téves, diagnózis következtében. Semmi fizikai baja nem volt, és ezt már ő is tudta. Lelki betegsége visszavezethető volt egy csecsemőkori fulladásos betegségre, ahol az orvos, de még a szülei is annyira féltették, hogy azt hitték, hogy meg fog fulladni.  Ezt aztán a pszichodrámában tudtuk katarktikus módon korrigálni, és aztán nem volt több álmatlan éjszakája és vissza is tudott menni dolgozni.


Egy boldogtalan házassági kapcsolatban élő fiatal nő problémája visszavezethető volt egy erősen elfojtott gyerekkori tartalomra, amelyben a bátyjával történt inceszt élmény. Ez teljesen  tudattalan volt az illető felnőtt nő számára, a pszichoterápia tárta fel és oldotta meg a fenntartott szexuális zavart. Vagy egy depressziós fiúra emlékszem, aki nagyon súlyos állapotban volt. Attól lett jobban, hogy el tudott szakadni az öngyilkosságot elkövetett apjának a képétől, akiről addig tévesen azt feltételezte,  hogy valójában is az  ő „rosszasága” miatt halt meg. Segítő foglalkozású szakembereknél gyakran előfordul, hogy  önismereti vakfoltjaik mentén vállalnak el olyan eseteket, amelyekben aztán nem tudnak segíteni. Ha valaki nem gyászolta el a szüleit, akkor nem fog tudni a gyászolónak jól segíteni. Ha az önismeretben az a terület vakfolt a számára, ha nem rendezte el, akkor abban a témában nem fog tudni segíteni. Egy  szupervízióban találkoztam egy esettel, ahol egy segítő szakember egy partnerkapcsolati problémában  próbált segíteni egy lánynak. Felmerült váratlanul egy lehetséges abortusz kérdése, s ott „ok nélkül”, érthetetlen módon teljesen elakadt a terápia. A háttérben,  teljesen tudattalanul(!), a terapeuta saját lánykori abortuszával kapcsolatos feldolgozatlan események álltak. Ezek önismereti tudatosulása és feldolgozása után  már tudta folytatni a terápiát. .


A segítőket is meg kell védenünk, a pszichiátereket is, pszichológusokat is, önmagunkat is. Itt is az önismeretnek óriási szerep jut. Az a tapasztalatunk, sok célzott szakmai burnout (kiégési) tréning vezetése alapján, hogy az önismereti hiányosságok, a lerendezetlen konfliktusok vezetnek leginkább  a szociális segítők érzelmi kiégéséhez, depressziójához. Befejezésül mindannyiunk számára  -egyéni és közösségi szinten , sőt egész Magyarország vonatkozásában is -  HELYES, REÁLIS, LEHETŐSÉG SZERINT POZITÍV ÖNÉRTÉKELÉST KÍVÁNOK!  De ezt nem ajándékba kapjuk, ezért tennünk is kell!


PSZICHOTERÁPIA ÉS ÖNISMERET
Dr. Pintér Gábor
Összefoglalás

Az ember a világban tájékozódni próbál, megismeri a környezetét és önmagát is. Ez utóbbinak azonban vannak buktatói, és létezik rossz önismereti fejlődés is. A helyes  önismeret a harmadik évezred fontos területe lett, hatékony eszköz a tömeghatások és manipulációk ellen. Ma már a legkülönbözőbb források és technikák segítik az önismeret fejlődését.
Az önismeret alapja a hiteles emberi kapcsolat, amely  megfelelő visszajelzéseket kínál az egyénnek. A lélektan feladata elsősorban annak előmozdítása, hogy a természetes közösségek alkalmassá váljanak az önismeret fejlesztésére. E mellett a mentálhygiénés munka, a lelki betegségek megelőzése a másik kiemelt terület. Pszichoterápiára akkor van szükség, ha a lelki egészség már valóban megbomlott.
Ma Magyarországon 18-féle akkreditált pszichoterápiás irányzat létezik. Ezek nagyon eltérő szemléletűek, de sajátos módon mindegyikben közös a terápiás kapcsolat fontossága és az önismeret fejlesztésének célkitűzése. Ezt követően a pszichodráma és annak önismeretre gyakorolt hatása kerül bemutatásra, érthetővé téve hatásmechanizmusát a  módszerben rejtetten jelen lévő hatótényezők megvilágítása által.
Végül számos rövid példát hallhatunk arra vonatkozóan, hogy a pszichoterápia milyen típusú önismeret-fejlesztési lehetőségeket kínál.

PSYCHOTERAPEUTIC SELF-KNOWLEDGE
Dr Gábor Pintér
Summary

Human beings try to orient themselves in the world; they get acquainted with their environment and their own self. The latter one, however, has stumbling blocks, and there is also a wrong path for the development of self-knowledge. Self-knowledge has become an important field in the third millennium. Today the most diverse source and techniques help acquire self-knowledge.
Authentic human relations constitute the basis of self-knowledge, offering the proper feedback to the individual. It is important what kind of self-image we have, which consists of several factors. Its most important element is self-assessment. It is also important how the individual would sense his/her own achievement. Self-image reflects the individual’s emotional relationship to him- or herself. Self-image is also linked to a set of expectations.
Self-image answers to the question of who I am, and the ideal self is the one an individual would like to become. We also have images about people in our environment, and we are able to place ourselves into their image with the help of empathy.
Currently there are 18 kinds of accredited trends of psychotherapy in Hungary. They are of rather different approach. First of all psycho-analysis should be mentioned. Behavioural therapy is based on theories of learning. Another major school is person-focused psychotherapy. Other methods are represented by relaxation, hypnosis, and family therapy. Psycho-drama represents activity.
Next the presenter described the technique of psycho-drama as well as his own surveys. He stressed that this method expanded self-knowledge, which was one of the effects of the method exercised on emotions. The second group of effective factors was the cognitive field. The third group consists of the interpersonally effective factors. The ensemble of the factors of learning theory is important for feedback. Symbols also play a major role. Psycho-drama can be used with good results in the protection of helpers against burning out.


A szerző:

Dr.Pintér Gábor
pszichológus, okl. mérnök
főiskolai tanár
Pető Intézet,
Neveléstudományi tanszék

Gábor Pintér, PhD.
Clinical Psychologist
Pető Institute, Budapest

bergama.jpg
Vissza ez elejére