Dr.Pintér Gábor 2010
.A hazai „tréning mozgalom” kezdetétől, 1979 óta foglalkozom különféle célú tréningcsoportok tervezésével és vezetésével.
Kezdetben, mérnöki végzettséggel a T-csoport módszert tisztán, klasszikus csoportdinamikai formájában alkalmaztam. Később, már pszichológusként, főképp szakvizsgáim megszerzése után (klinikai szakpszichológia, pszichoterápia) a lélek mélyebb rétegeibe bepillantást adó és gyógyító-fejlesztő személyközpontú pszichoterápia és fejlesztő csoportok világa került érdeklődésem középpontjába. Nem sokkal ezután, a pszichodráma megismerése következtében az akció által nyújtott kreativitás és a pszichodráma határtalan módszertani lehetőségei jelentették a legnagyobb kihívást tréneri munkámban is. Mindhárom területen teljes képzettséget szereztem. Ettől kezdve integrált tudásomat szerettem volna hasznosítani. Mindhárom terület elméletének és gyakorlatának fejlesztése, valamint hatásainak tudományos kutatása is foglalkoztatott. 1986-tól az említett három módszer tudatos kombinációjának gyakorlati megvalósításán dolgoztam több száz csoport vezetése kapcsán, melyekben a három klasszikus csoportmódszer mellett egyes relaxációs, behavior, kognitív és tranzakcionális elemek is helyet kaptak.
Később mindhárom módszerben már kiképzőként a módszerek folyamatos tanítása és ennek fejlesztése jelentett igazi kihívást, adott igazi lendületet további érdeklődésemnek. Ez után éreztem lehetségesnek és jogosnak, hogy útkereséseim eredményét néven nevezzem, tiszteletben tartva mások módszerkombinációs törekvéseit is. Tanítványaim tapasztalataiból is rengeteget tanultam.
Harminc év munkája, összesen mintegy 9500 csoporttag tréningjének tapasztalata vezetett az általam „Integrált TRÉNING Modell”-nek elnevezett módszeregyüttes (iTm) megszületéséhez, melynek hátterében a stratégiai szemlélet és a célokhoz rugalmasan illeszkedő módszerintegráció áll.
Munkánk keretét cégünk, a Moreno Centrum alkotja, s a modell jelenlegi, folyamatos fejlesztése is itt történik, Pintér Barbarával közös munkában. A Moreno cégnév arra is utal, hogy tevékenységünkben a pszichodráma foglalja el a központi helyet, ahogy az iTm-ben is a pszichodrámáé a legnagyobb súly, nélkülözhetetlen alapozó jellege és rugalmassága következtében.
Az alábbiakban vázolom a modell alapját képező irányzatokat, a modell lényegét, kimunkálásának lépéseit, eddigi és jelen alkalmazási területeit.
I. A "három nagy óriás": pszichodráma, T-csoport, személyközpontú csoport
A módszerek rövid bemutatásánál történeti sorrendet követünk. Meglepő lehet, hogy a pszichodrámával kezdünk, de valójában ez a módszer már „nagykorú” (közel 25 éves) volt, amikor a másik kettő csaknem egyidőben megszületett. Mindháromról elmondhatjuk, hogy megalkotásuk világkörüli pályára indította őket, és hogy a világon emberek millióinak fejlesztésére került sor általuk.
1. A pszichodráma
A pszichodráma megalkotása Jacob Levy Moreno (1889-1974) nevéhez fűződik, akárcsak a csoportpszichoterápia, szociometria, szociális atom és szociodráma. Munkássága Bécsben illetve Ausztriában indult, de az Egyesült Államokban, Beaconben teljesedett ki. Az ifjú Moreno a dramatikus játékok jótékony, terápiás hatását figyelte meg. Megalapította az úgynevezett Rögtönzések Színházát (Stegreiftheater), amelyben a "nézők" saját történeteit játszatta el, - magukkal a nézőkkel. Moreno pályafutása kezdetétől korát messze megelőzően páratlan szociális érzékenységgel foglakozott az elesettekkel, hátrányos helyzetűekkel, veszélyeztetettekkel és csoportjaikkal (nehéz sorsú gyermekek, prostituáltak, gondozottak, menekülttáborok lakói, betegek…).A húszas évektől kezdődően kifejlesztette a pszichodráma ma ismert módszerét s összekapcsolta azt a szociometriával, a csoportok érzelmi szerkezetének megragadására alkalmas módszerrel. 1936-ban Beaconban megalapította saját pszichiátriai magánszanatóriumát (Beacon Hill Sanatorium).Itt építette és nyitotta meg színházát, melyben saját tervezésű, kör alakú, 3 szintes pszichodráma színpadot építtetett. Itt főképp pszichotikus páciensek pszichodráma terápiájával foglalkozott. A világ távoli pontjairól is érkeztek -hónapokra vagy évekre- szakemberek, hogy Morenotól, majd feleségétől tanulhassanak. A negyvenes és ötvenes években a pszichodráma alkalmazási területe kiszélesedett: elterjedtek a mentálhigiénés, szociális és szervezetfejlesztő alkalmazások is.
A pszichodráma csoport tagjai életükről, érzéseikről, konfliktusaikról nem csupán beszélnek egymásnak, mint sok más önismereti csoportmódszerben: dramatikus megjelenítés, dramatizálás történik. Erre utal a dráma szó, s nem a történések „drámai” jellegére, - a szónak ebben a másik értelmében. Fájdalom és öröm, könnyek és szívből jövő kacagás egyaránt megjelennek a csoportmunka során.
A csoporttagok között történő szerepválasztások segítségével megjelenítésre kerülhetnek a jelen vagy a múlt konkrét történései, a lélek belső eseményei, kipróbálásra kerülhetnek a jövő alternatív lehetőségei, s mindezek összefüggései a személy lelki fejlődésével. Lehetőség kínálkozik vágyak, fantáziák, én-részek, kimondatlan gondolatok megelevenítésére is. A konfliktusok láthatóvá, újra átélhetővé, megváltoztathatóvá válnak A pszichodráma végül is nem más, mint belső világunk láthatóvá tétele, a lélek, a lelki történések komplex valóságának megjelenítése a háromdimenziós térben. Megjelenítésre kerülhetnek a jelen vagy a múlt konkrét történései, a lélek belső eseményei, kipróbálásra kerülhetnek a jövő alternatív lehetőségei, s mindezek összefüggései a személy lelki fejlődésével. Lehetőség kínálkozik vágyak, fantáziák, én-részek, kimondatlan gondolatok megelevenítésére is. A konfliktusok láthatóvá, újra átélhetővé, megváltoztathatóvá válnak.
A pszichodramatikus csoportfolyamat közben a csoport mint egész is fejlődik, s a csoportdinamikai történések is feldolgozásra kerülnek. A csoportjátékok adott, a csoportban spontán felmerülő aktuális témák köré szerveződnek. Sok esetben e csoportjáték rögtönzéses jellegű, amely a spontaneitás kibontakozásának is kedvez. Minden dráma-szituációt részletes és igen jól formalizált visszajelzési és elemzési rész követ. A pszichodráma terápiás és fejlesztő hatása főképp az önismeret helyességének növelésében, a szorongás és depresszió oldásában, az asszertivitás fokozásában, az attitűdök és előítéletek megváltoztatásában, a stabilitás növelésében rejlik
2. A T-csoportok
A személyiségfejlesztő tréningcsoportok története Kurt Lewin és munkatársainak működésére nyúlik vissza. Elméleti hátterében jelentős szerepe van a lewini mezőelméletnek és az akciókutatásnak. Az első tréningcsoportot (T-csoportot) Lewin munkatársai tartották Bethelben, a National Training Laboratories keretében, 1947-ben. Éppen abban az esztendőben, amelyben Carl Rogers kezdeményezésére Chicagóban útjukra indultak a nondirektív encounter-csoportok. Mindkettő fejlődését nagy mértékben elősegítette a csoport-pszichoterápia és a szervezetfejlesztés elméletének gyors fellendülése, s a kiscsoportok iránti igény rohamos növekedése. Az első lewini csoportok neve Basic Skill Training Group volt, ennek rövidítése lett a tréningcsoport (T-csoport) elnevezés. Céljuk már kezdetben is különféle készségek fejlesztése, a gyakorlati tudásanyag közvetítése, az emberi szervezetek struktúrájának áttekintése és a változtatások kezdeményezése volt demokratikus értékek szerint.
A tréningcsoport módszerében javarészt strukturált gyakorlatok követik egymást, amelyekhez részletes elemző munka társul. A vezető adja meg a csoportos feladathelyzetek kereteit, megteremti az ehhez szükséges feltételeket, pontos instrukciókat ad. A gyakorlatokat a tagok egyénileg, kiscsoportban, vagy nagyobb csoportokban oldják meg, a feladat természetétől függően. A csoport élményt és a gyakorlási lehetőséget nyújt. A feladatok jó esetben tudatosan kerülnek alkalmazásra, tudományos alapon tervezettek, s határozott, jól definiálható céljuk van. Az egyes csoportok konkrét célját a megbízó, a trénerek és jó esetben a csoporttagok együtt alkotják meg. Ilyen cél lehet például a kommunikációs készségek, a szociális érzékenység, az együttműködés fejlesztése, a team-építés, a stresszkezelés, a közös kreativitás növelése. A trénerek a céloknak megfelelően választják meg a tréningben alkalmazandó feladatokat és ezek "menetrendjét". A strukturáltság biztonságot ad, de csökkenti a szabadságfokot, jelentősen behatárolja a csoporttagok lehetséges viselkedését.
A tréningcsoportok eredményessége általában a konkrét, megcélzott készségek, attitűdök változásában mutatkozik meg és mérhető. A jó csoportfolyamat következtében az elért hatások nem vesznek el a tréning lezárását követően. A személyiség egészébe történő integrálásra a módszer és korlátai általában kevés lehetőséget adnak.
3. A személyközpontú encounter (Rogers) csoportok
A személyközpontú pszichoterápiát ( client-centered therapy, person-centered therapy) , mint a humanisztikus pszichológia egyik fő pillérét a negyvenes években Carl Rogers pszichológus dolgozta ki saját praxisa és tanszéki kutatásai alapján az Egyesült Államokban. Alapvetően nondirektív jellegű, fenomenológiai, az "itt és most"-ra fókuszáló egyéni és csoportpszichoterápiát alkotott. Az ötvenes években történt meg az úgynevezett klienscentrikus (később: személyközpontú) pszichoterápia elméleti alapjainak pontosabb kidolgozása, amely egyrészt a páciens személyét, másrészt a terapeuta szükséges kapcsolati attitűdjeit és viselkedését helyezte a középpontba. A hatvanas évek közepétől Rogers a lelki értelemben vett találkozást (encounter) és az átélés fontosságát húzta alá. Ekkor indultak szélesebb útjukra az irányzat elméletén alapuló, önismereti célú kiscsoportok, az úgynevezett encounter-csoportok , s általuk az alkalmazási terület végérvényesen kiszélesedett. A személyközpontú elvek “személyközpontú megközelítés” elnevezéssel elterjedtek a pedagógiában, a tanácsadásban, és a szervezetfejlesztésben is.
A személyközpontú segítő folyamat specifikus történései a terapeuta és kliens közötti kapcsolat fejlődése mentén haladnak. A kliens a terápiában megtapasztalja saját felelősségét, mélyebb önfeltárásának értelmét. Szorongása csökken, észlelései differenciálódnak, megtanulja elfogadni ambivalens érzéseit, önértékelése nő, önképe, világképe a realitás irányában módosul. Érzelmi beállítódásai, élménymódjai változnak, új viselkedéselemeket próbál ki és tanul. Az önkép-módosulás a szelf változásának mediátoraként működik. Az empátiás, elfogadó, hiteles terapeutával közös kapcsolati térben a kliens egyre jobban hozzáfér saját érzéseihez, belső tapasztalásához, egyre jobban megérti azokat és egész viselkedését (önmaga felé mutatott "empátiát" tanul). Egyre reálisabban észleli önmagát, megtalálja és elfogadja saját értékeit, egész személyét (helyes ön-elfogadást tanul). Ugyanakkor tapasztalatai és szelfje összhangba kerülnek (kongruenciát tanul).
Mindez a csoportos fejlesztő alkalmazásokban is érvényes. A személyközpontú (encounter) csoportok is nondirektív vezetésűek, a vezető feladata hasonló ahhoz, amit az egyéni terápiánál említettünk, mind a csoportot alkotó személyek, mind a csoport mint egész irányában. Mivel a csoport nem strukturált, a folyamat egészen más csoportdinamikával halad előre, mint a többi csoportmódszernél. Ennek eredményeképpen egy sokkal mélyebb és alapvetőbb találkozás, az encounter jöhet létre. Az egyén fokozatosan egyre több visszajelzést kap önmagáról, és a bátor konfrontációknak is egyre nagyobb tere nyílik. Mindez által a csoportban élmény- és magatartásváltozások jönnek létre.
II. A három csoportmódszer hazai elindulása
- személyes tapasztalataim tükrében.
Lépések a módszerintegráció felé…
A pszichológiai csoportmódszerek hazai elterjedésének a politikai rendszer szabott gátat, amely burzsoá áltudománynak minősítette azokat, akárcsak a pszichoterápiát, amelynek pedig jelentős hazai képviselete működött egykor. Ebben az 1980-as évek eleje hozott áttörést. Például az önálló pszichiátriai társaság is csak először 1980-ban jöhetett létre. A világban a húszas években útjára induló pszichodráma, a negyvenes évekből származó T-csoportok és személyközpontú csoportok ez idő tájt „érték el” érdemben Magyarországot. A pszichodráma képzés engedélyeztetése politikai nehézségekbe ütközött. Rogers és amerikai munkatársai 1984-es személyes megjelenése ugyancsak magára vonta a hatóságok érdeklődését. De a robbanásszerű hazai fejlődés hihetetlenül gyorsan utolérte a nyugati világot. Ebben az erőtérben, fiatal szakemberként is, sokan találtuk magunkat szemben váratlan kihívásokkal, új szakmai szerepekkel. Egy évtized alatt mindhárom irányzat kiteljesedett, különböző, de széleskörű alkalmazási területet nyert, s egyenrangú partnerként megtalálta megfelelő nemzetközi kapcsolatrendszerét is.
A T-CSOPORTOK TERÜLETE
A szervezetfejlesztés és a tréningek világa érthető okokból különösen veszélyes praxisnak tűnt a szocializmus képviselői számára. Ugyanakkor sok centrumban megvoltak az alapjai, előkészületei, önálló szellemi kezdeményezései. Ezek áttekintése most nem feladatunk, de példaképpen megemlítem a BME „Ladó tanszékét”, amit közelről megismerhettem, s pályám kiindulásának tekinthetek.
1979-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának hallgatójaként az Ipari Üzemgazdaságtan tanszéken végeztem TDK munkát. Ez volt a híres „Ladó tanszék” - sokan még ma is így emlegetik. Igen nagy hazai tudás halmozódott itt fel, részben azokról a módszerekről, amelyeket még hazánkban nemigen lehetett alkalmazni. Elméletben a csoportos vezetői döntési – döntés-előkészítési módszerek foglalkoztattak. A gyakorlatban pedig (a tanszék 3 lelkes profi oktatója és én) kifejlesztettük a REM módszert (Rangsorolási Eljárás Mikroszámítógéppel), ebben főképp programozással és módszertani fejlesztéssel vettem részt, mely az SzVT. különdíját nyerte el. Munkánk továbbfejlesztésére létrehoztuk Ráduly Zoltán vezetésével az ORG Pjt.-t (az akkor lehetséges magáncég forma), amelynek keretében igazi vezetői csoportokkal dolgoztunk, még a hazai klasszikus T-csoportok indulása előtt.
Mindez egy időben zajlott azzal az ennél sokkal jelentősebb projekttel, amely az ENSZ UNIDO Iparfejlesztési Intézete programja kapcsán, Varga Károly közreműködése nyomán indulhatott el Manohar S. Nadkarni vezetésével. Az Építési és a Városfejlesztési Minisztérium Továbbképző Központja és az Építésügyi Gazdasági Szervezési Intézet közös védnöksége alatt megtörtént az első, ugyanakkor kiváló hazai trénercsoport kiképzése. Kreatív tagjai munkájának következményeként a T-csoportok világa szinte mozgalommá vált Magyarországon. Közülük ketten, Barlay Róbert és Torma Kálmán (Tomcsányi Teodóra iniciatív közreműködése nyomán) 1983-84-ben tréneri kiképző csoportot vezettek érdeklődő szakembereknek, főképp pszichológusoknak és pszichiátereknek.
Ehhez a kiképző csoporthoz csatlakoztam, már végzett mérnökként, ugyanakkor harmadéves ELTE pszichológia szakos hallgatóként, ahová épp a csoportok, a szervezés- és vezetéstudomány iránti érdeklődésem vitt. Mindennek további lendületet adott a kiképző csoportban elsajátított T-csoport módszer újdonsága, kreativitása.
Elsőként Torma Kálmán, majd a Műegyetemen tanító pszichológus-tréner, Gazdag Miklós hívott közös munkára. A legemlékezetesebb számomra ebből a korszakból az IVI tréningek világa: Az Ipari Vezetőképző Intézet keretében Esztergom-Kertvárosban, az akkor megújuló kiképző központban Gazdag Miklóssal és munkatársaival, mindig kettős vezetéssel, szocialista nagyvállalatok vezetőivel, művezetőkkel, illetve vezető-utánpótlási csoportokkal dolgoztunk. Egy-egy tréning mindig hétfő reggeltől péntek estig tartott, a csoportok átlagosan 15 fősek voltak. A csoportidőn kívül sokan fordultak hozzánk egyéni problémáikkal is. Sok-sok hetet töltöttünk itt, s ennek keretében, illetve folyományaként lehettem például Hollós János és Neményi Ica vezetőtársa is. Egyre több helyre hívtak egyedül is dolgozni, s ebből a korszakból származnak a Gallus Klárival, a kiváló klinikai szakpszichológussal történő T-csoport vezetési munkák. Dolgoztunk pedagógusokkal, népművelőkkel, klubvezető fiatalokkal. Részt vettünk a Pszichohygiénés munkacsoport megalakításában, s annak lélektani szemináriumaihoz illesztetten (amelyekből Tomcsányi Teodóra vezetésével később a hazai Mentálhygiénés egyetemi szakalapítás és képzés kifejlődött) mindenféle segítő szakma képviselői számára vezettünk T-csoportot. Egyre több vezetői tréningre és szervezetfejlesztésre kaptunk felkérést.
Ezek alatt az úttörő évek alatt egyes módszerkombinációk kipróbálására sok lehetőségem nyílt, a Gallus Klárival közös vezetésű csoportokban különösen. Rengeteget tanulhattam tőle, akivel igazi, családi barátság is összefűzött. Őt főképp a pszichodráma szervezetfejlesztési alkalmazása foglalkoztatta, engem a módszerek integrációja. A pszichodrámát egyébként sok esetben „az élet” követelte ki. A legélénkebb kép bennem erről az, amikor egy vidéki textilgyárban szervezetfejlesztési munkánk részeként az éjszakai műszakban dolgozó kelmefestők nehéz munkáját és irányításuk problematikáját tanulmányoztuk. Művezetőikkel kellett másnaptól tréningeznünk, akik nem voltak hajlandók a klasszikus T-csoport gyakorlatok végzésére, de égető szükségük volt konkrét vezetői nehézségeik dramatikus megjelenítésére és megoldására. Ezután egyre bátrabban használtuk kombináltan a rendelkezésünkre álló tudáselemeket.
A T-csoportok tiszta világában, amely modell, modellező jellegű, számomra (és Gallus Klári számára) hiányoztak az igazi, személyes emberi mélységek. A csoportok vezetése strukturált módon haladt, nem lehetett elidőzni sokáig egyéni nehézségeknél, bár ezek számunkra nagyon is láthatóak voltak. Mondjuk világossá vált bennünk, vezetőkben, hogy egy személynél a továbblépés nem a soron következő együttműködési gyakorlat lenne, hanem önismeretének növelése, a hatalommal való személyes viszonyának tisztázása , vagy éppen szorongásos betegségének pszichoterápiája. Tipikusan minden tréningünkön az esti szabadidőben „rendelést” kellett folytatnunk, oly sokan kerestek meg minket egyéni problémájukkal. Ezek között a leggyakoribb témák a depresszióval, burnouttal, szorongásos és párkapcsolati zavarokkal függtek össze. Számos esetben sikerült csoportjaink ilyen tagjait adekvát szakellátás igénybevétele felé segíteni.
Előre szaladva az időben, 1987-ben a Munkalélektani Koordináló Tanács felkérésére tanulmányt készítettem „Különféle összetételű tréningcsoportok vezetésének tapasztalatai” címmel, amelyben 42 saját vezetésű csoportról számolok be. Ezek között vezetői, pedagógusi, népművelői és ifjúsági csoportok egyaránt szerepeltek. Itt csodálkoztam rá arra, hogy mennyi közös elem van a legkülönbözőbb csoportokban, s itt kezdett tudatosulni bennem az, hogy az eltérő vezetői intervenciók milyen csoportdinamikát és hatást eredményeznek. Itt kezdett foglalkoztatni az egyén és a csoport viszonya, a trénerek felelősségének kérdése is. Érdekelt és kutatómunkával követtem a T-csoportok eredményessét, főképp az önképváltozás és mérhető személyiségváltozás vonatkozásában. 1989-ben az Ideggyógyászati Szemlében megjelent „Személyiségfejlesztő tréningcsoportok hatékonysága ” című tanulmányom kutatási eredményei érdeklődést keltettek a módszer iránt a pszichiátria területén is. 1989-ben az IAGP (Nemzetközi Csoportpszichoterápiás Társaság) amsterdami Világkongresszusán a T-csoportok és rogersi csoportok összehasonlítása volt előadásom témája. Kezdetben a Csoportdinamikai szekció munkája érdekelt, amely részben a tréning-világ hátterében áll. Az IAGP-hez aztán több szálon is közel kerültem, főképp, miután Szőnyi Gábor vezetőségi tag leköszönése után a magyarországi kontakt személy szerepére kaptam felkérést.
Közben egyre szélesebb spektrumban folytatódtak munkáink. Dolgoztunk tréningcsoportban alacsony iskolai végzettségű betanított munkásokkal, szakmunkás fiatalokkal, de igazgatókkal, felelős vezetőkkel, s később, a rendszerváltás után közvetlenül miniszterrel-államtitkárokkal, minisztériumi felsővezetőkkel is. Jó néhány ismert politikus karakter fordult meg egykor azokban a felkészítő tréningcsoportjainkban, ahol módszertani szempontból a fő hangsúlyt a kommunikáció és együttműködés gyakorlása, a video visszajelzés és elemzés jelentette. Magam több évig hivatalosan az Antall-kormány egyik miniszterének személyes vezetői tanácsadójaként is dolgoztam (ezt ma már coachingnak mondanánk).
A ROGERSI PSZICHOTERÁPIA ÉS CSOPORTOK TERÜLETE
A személyközpontú pszichoterápia rendszeres egyéni és csoportpszichoterápiás hazai alkalmazása a SOTE Pszichiátriai Klinikáján indult útjára a hetvenes évek végén. Kezdeményezője, Tringer László osztályvezető pszichiáter (később a klinika igazgató professzora) hamarosan megkezdte a módszer oktatását is A haladó szellemű pszichiátriai ellátás és a kibontakozó új típusú szakmai műhely helyszíne a Nap utcai Pszichoterápiás ambulancia volt („Nap utcai modell”).
A személyközpontú megközelítés hazai története a nyolcvanas évek közepén erőteljes lendületet nyert, amikor Klein Sándor lelkes szervező munkájának köszönhetően Carl Rogerset és munkatársait személyesen is megismerhettük („A kultúrközi kommunikáció kreatív megközelítései” - Szegedi munkaértekezletek, 1984 és 1986). Százötven külföldi és százötven magyar kollega találkozott és dolgozhatott együtt személyközpontú nagycsoportban és kiscsoportokban. Klein Sándor munkáját segítve szervezője és résztvevője is voltam a találkozóknak. A találkozókon különösen izgalmas volt az empátiás kommunikáció által vezetett 300 fős nagycsoport világa, az encounter kiscsoportok megtapasztalása, s a Carl Rogers-szel való személyes találkozás. Különösen sokat tanulhattunk saját élményben a feltétel nélküli elfogadás gyakorlatáról, a hiteles emberközeliség megélésének lehetőségeiről. Ugyanakkor sokak számára zavaró volt az irányzat túlzott „mozgalom” jellege, a felszabaduló érzések kontrollálatlansága, s az, hogy alig találtuk az élmények mögött húzódó vezetői tudatosságot.
Magyarországon a szűkebb értelemben vett pszichoterápia területén mindenképpen a német nyelvterületről származó, Tringer László által bevezetett, és továbbfejlesztett, kognitív elemekkel átszőtt reprezentáció honosult meg. A klinikán tovább szélesedett az alkalmazás, főképp az egyéni terápiában. 1982 táján az első tanítványok egyike lehettem. Gyakornokként, később 5 évig a klinika munkatársaként foglalkozhattam pszichoterápiával, kutatással, majd oktatással is. A következő két , komplett módszerspecifikus képzettséget adó pszichoterápiás tanfolyamot már Tringer Lászlóval közösen vezettük.
Nagy megtiszteltetés volt számomra a meghívás, melynek során igyekeztem a csoportvezetői munkám során szerzett tapasztalataimmal, egyes kutatási eredményeink gyakorlatba történő visszafordításával hozzájárulni a képzés eredményességéhez. A kiképző csoportok tagjai pszichiáterek és klinikai szakpszichológusok voltak, ezekben vettek részt a hazai személyközpontú pszichoterápia ismert egyéniségei, mint Aradszky Edit, Bán Judit, Kovács József, Speer Kati, Török Iván.
1986-87-et írtunk, amikor felmerült a rogersi munkacsoport megalakításának szükségessége. Tringer László az operatív területeken sajnos egyáltalán nem vállalt feladatot (őt akkor már a kognitív és viselkedésterápia hazai megteremtése jobban lekötötte, ott vállalt elnöki munkát). De szakmai támogatása és tekintélye, kiképzői súlya végig ott volt mögöttünk. Így történt, hogy nekem jutott az az izgalmas szerep, hogy Vikár Györgynél, aki akkor a Pszichiátriai Társaság Pszichoterápiás Szekciójának elnöke volt, (a pasaréti rendelőben) be kellett mutatnom hivatalosan a módszer hazai reprezentációját, az alakuló munkacsoportot, a külföldi szakmai hátteret és kapcsolatainkat. Vikár teljesen nyitottá vált, s támogatásával végülis a Pszichiátriai Társaság befogadta a módszert, nyilván Tringer László igényes munkásságát is elismerve. Ezzel a személyközpontú megközelítés hivatalosan elfogadott irányzat lett a hazai pszichoterápiában. Így végre nekiláthattam a munkacsoport (később egyesület) komolyabb szervezésének. A főképp Tringer régebbi tanítványaiból álló magcsoporthoz könnyen csatlakoztak közös tanfolyamaink hallgatói. A kiképző csoportok száma növekedett, így néhány év alatt több százra emelkedett taglétszámunk. A vezetés feladata évekig sok kihívást jelentett számomra: összefogás, szervezés, lelkesítés, publikálásra biztatás, kutatás, nemzetközi kapcsolatok... Az egyesület ma is működik, Tringer László is, magam is kiképző pszichoterapeutaként maradtunk tagjai. Pontos neve jelenleg: Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület.
A személyközpontú pszichoterápia első hazai oktatási modelljét természetesen Tringer dolgozta ki, de később, a fenti folyamathoz hasonlóan nekem jutott továbbfejlesztésének szerepe: a személyközpontú pszichoterápiás képzés programvezetői feladatát kaptam. Ezt az is lehetővé tette, hogy időközben klinikai szakpszichológiai szakvizsgát és pszichoterapeuta vizsgát (1990) tettem: talán elsőként vizsgázhattam személyközpontú módon vezetett terápiás esetből. Munkámat eredményességi vizsgálattal is kísértem. Emlékszem, hogy mind a Szakács Ferenc, mind a Buda Béla által vezetett vizsgabizottság a rogersi irányzat vonatkozásában nyitott és érdeklődő volt , ami akkor nagyon jól esett. Idővel kidolgoztuk hivatalos képzési rendünket is: az önismeret jelentős részét egy 150 órás személyközpontú önismereti csoport adja, melyet a strukturált felépítésű, több tucat gyakorlatból álló, mintegy 100 órás „pszichoterápiás tréning” egészít ki, szintén sajátélményű anyag feldolgozásával. Az elméleti oktatás folyamatosan az előadásból a szeminarizáció felé változott, azért is, mert megjelent Tringer tankönyve, a Gyógyító beszélgetés, én pedig több hazai pszichiátriai és pszichoterápiás tankönyvben és folyóiratban írtam összefoglaló személyközpontú pszichoterápiás fejezeteket. Rogers eredeti munkái is egyre hozzáférhetőbbé váltak.
A két és fél évtized alatt a személyközpontú pszichoterápiás képzés 18 évfolyamában dolgoztam kiképzőként. Elsőként Jáky Ilonát, majd Bán Juditot kértem fel a közös vezetésre. Később mások is bekapcsolódtak az oktatómunkába. Tanítványaink közül néhányan, mint Kovács Dóra, Tóth Erika, Bajza Yvonne szakorvosok ma már kiképzőként dolgoznak.
A nyolcvanas évek végén egy doktori ösztöndíj révén Tausch professzor munkatársa lehettem a Hamburgi Egyetemen. Tausch elsőként hozta Európába Rogers személyes tanítványaként az irányzatot, s „Gesprächspsychotherapie” néven tanszéket hozott létre. Itt az egyéni terápia tudományos igényű képviseletét, a pszichológus hallgatók számára történő oktatás módszertanát tanulmányozhattam, akárcsak az encounter csoportok világát a tanszék ezen munkacsoportjában. A hamburgi Pszichiátriai Klinika is fogadott, s hat hetet hospitálhattam Eckert vezető pszichológusnál, aki vegyes betegcsoportokat hozott létre és személyközpontú terápiás csoportokban dolgozott, többek között borderline páciensekkel, kutatásokkal kísérve fejlődésüket. Felvettem a kapcsolatot az akkor már fejlett német rogersi társasággal, a több ezer tagot számláló GwG-vel (Gesellschaft für wissenschaftliche Gesprächspsychotherapie) amely igen nyitott volt, s elfogadta szakmai partnerül hazai egyesületünket. Történeti érdekesség, hogy emiatt lett német elnevezésünk UGwG (ahol az U jelentése: Ungarische). Így kerültünk be alapító tagként a kezdetben öt országra kiterjedő európai együttműködésbe, amely a mai európai szövetség magja lett. Képzési rendünk alakításánál figyelembe vettük az európai trendeket, de mi is képviseltük hazai képzésünk értékeit. Számos külföldi meghívást is teljesítettünk.
Közben Tringer Lászlóval számos, az oktatásban és a kutatásban alkalmazható mérőeszközt, skálát, kérdőívet készítettünk. Konzulensi útmutatásai segítségével a kilencvenes évek elejére elvégeztem a pszichoterápia hazai hatékonyságvizsgálatát, a gyakorlatban dolgozó, kiképzett személyközpontú terapeuták betegeinek vizsgálata nyomán. Mindennek előbb a módszertani alapját kellett megteremtenem, amely idehaza egyáltalán nem állt rendelkezésre. A pszichoterápia hatékonysága - BNO kóddal rendelkező, „tényleges” betegek esetében - egyértelműen igazolódott a kontrollcsoporthoz képest. Ugyanakkor a terápiás képzésünk egyes elemeinek hatékonyságát is vizsgáltam (ld.Pintér, 1992).
A hazai pszichoterápia szempontjából fontos megemlítenünk, hogy 1991-ben Hartmatta János kezdeményezésére megalakítottuk a Pszichoterápiás Tanácsot, ami a mai napig a letéteményese a pszichoterápiás egyesületek együttműködésének és a képzésnek. Ekkor a személyközpontú pszichoterápiát képviseltem benne, később a pszichodrámát. Rogers irányzata tehát már a legelején egyenértékű módszerként szerepelt a Tanácsban és a szakvizsgákon. Talán itt érdemes említeni, hogy később hivatalosan is szerepet kapott a klinikai szakpszichológus képzésben: 1991-től a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai tanszékén dolgoztam mint a pszichoterápia szakfelelőse Bagdy Emőke mellett, s részt vettem a klinikai pszichológiai szakképzés mai formájának kidolgozásában. Az akkor bevezetett „Alappszichoterápiás gyakorlat” című, egyik főtárgyat Rogers elvei és gyakorlata szerint alakítottuk ki. A klinikai szakpszichológiai és a ráépített pszichoterápiás szakvizsgákon ekkor már az volt a tapasztalatom, hogy a jelöltek nagy része teljes tájékozottságot mutatott a rogersi irányzat lényegét és értékeit illetően.
A személyközpontú tapasztalat egy igen nagy kihívást jelentő alkalmazásán dolgoztunk évekig Palkovics Klárával, veszélyeztetett gyermekek rogersi elvek alapján történő közösségi szempontú fejlesztésében: A Budapest XII.kerület veszélyeztetett gyermekei és családjuk számára történő munka komolyságát jelezte számomra, hogy benne öngyilkosságot megkísérelt gyermek, gyilkosság következtében egyedül maradt szülő, börtönben lévő szülő gyermeke, unokáját egyedül nevelő idős nagymama, stb. is részt vett.. Ennek során gyermek- és kamaszcsoportokat vezettem, konfliktuskezeléssel foglalkoztam, párhuzamosan a szülők terápiás csoportjával és egyes egyéni terápiákkal. Ez volt a „Nagycsalád modellkísérlet”: - maga a „nagycsalád” a pszichiátriából ismert nagycsoportok mintája nyomán általunk létrehozott csoportműfaj volt, amely például 80 igen heterogén (pl.3-65 éves!) táborlakó mindennapi kedvenc esti együttlétévé vált. A nondirektív alapú, rogersi elvek alapján történő munka, bizonyos módszerkombinációkkal, kiválóan működött ezen a nehéz terepen.
Be kell vallanom, hogy összességében a személyközpontú irányzatban való elmélyülés addigi szakmai (tréneri) önazonosságomat jelentősen megingatta. A nondirektivitás mint hozzáállás, a spiritualitás mint mélységből fakadó erő, az értékteremtő személyközpontú kommunikáció mint lehetőség megragadott benne. Fromm „haben oder sein”-ját idézve számomra a T-csoport inkább a folyamatos „haben” (a birtoklás: egyre több mindenem legyen, pl.akár új kompetenciám), a rogersi tapasztalat a „sein” ( az élet és a kapcsolatok igazi megélése) lett.
Megmaradt tréneri munkám, de klinikusként, pszichoterapeutaként már másképp láttam szervezetfejlesztő csoportjaimat is. A megtapasztalt rogersi növekedés növelte a csoportba, az emberbe vetett bizalmamat, így szabadabb utat adtam a csoportoknak. A csoportdinamikáról kezdtem sokkal differenciáltabban gondolkodni, észre véve annak módszerfüggetlen és módszerfüggő elemeit. Láttam, hogy a fejlődéslélektan és a pszichopatológia gyakorlati ismerete mennyire fontos a csoportvezetéshez.
Ugyanakkor másfél évtized elteltével a tisztán személyközpontúan vezetett csoportokban szerepemet túlzottan passzívnak kezdtem megélni, sőt, bevallom, a lassan kibontakozó empátiás folyamatban egyre türelmetlenebbé váltam. Csoportvezető társaim nondirektív munkáját szemléltem, s őket ebben sokkal tehetségesebbnek találtam magamnál. Munkatársaim páros vezetésben, kiválóan folytatták ezt a munkát, magam pedig a pszichoterápiás tréningeket vezettem és fejlesztettem tovább. A személyközpontú megközelítést csoportban ma is csak módszer-integrációs formában használom. (Ugyanakkor mint egyéni terápia, eredeti formájában végigkíséri munkámat.)
A PSZICHODRÁMA TERÜLETE
Az eredeti Moreno-féle pszichodráma 1981-82-ben érkezett Magyarországra, Tomcsányi Teodóra kezdeményezése és az engedélyező hatóságoknál történő erőfeszítései nyomán. Ekkor már néhány éve működött Mérei Ferenc zsenialitása nyomán az általa alapított dráma-iskola, amelyben főképp a hazai klinikai pszhichológia nagyjai tanultak. Az Überlingeni Moreno Intézet keretében (az első Moreno Intézet Európában, ami Moreno szándékai alapján jött létre 1975-ben), Gretel Leutz direktor (Moreno egyik első és legkedvesebb tanítványa Európából) támogatásával elindult a „budapesti csoport”, Bánffy Eszter elkezdte a nemzetközi képzési normák alapján folyó első kiképző csoportját. Munkáját Mävers Ildikó, Leutz egyik legtehetségesebb tanítványa és intézetének neves kiképzője folytatta, először a Moreno Intézet, később az általa kezdeményezett "Psychodrama Institut für Europa " keretén belül. A mintegy ezer órás teljes kiképzés 7-8 évet vett igénybe. Időközben elkezdte tréneri munkáját Teszáry Judith is, aki sokkal kisebb óraszámban, főképp Mérei volt tanítványaival ismertette meg az eredeti morenoi módszert. A Magyar Pszichodráma Egyesületet 1989-ben alakítottuk meg, ez minden hazai dramatikus erőt összefogott, ahogy szerencsére ezt ma is teszi. Időközben a pszichodráma az önismereti alkalmazások hazai vezető erejévé vált.
Amikor a nyolcvanas évek közepén a pszichodrámával találkoztam, éreztem, hogy a legnagyobb kihívás előtt állok. Az akció, a cselekvés, a T-csoportok világából ugyan ismerős volt, a mélységek pedig a pszichoterápiás rogersi csoportokból, a pszichodráma kreativitása, végtelen lehetőségei szinte rabul ejtettek. Azt éreztem, hogy ha ezzel megbirkózom, megtalálom majd igazi szakmai önmagam. Ez közel 8 év további képződés után valóban így is alakult.
Mävers Ildikó első önállóan indított csoportjában tanultam. A konkrét pszichodramatikus tudás mellett a határozott vezetői intervenciókat, a keretek és a transzparencia fontosságát, a lényeges szempontok meg nem alkuvás nélküli képviseletét, az önismeret hihetetlen mélységeivel kapcsolatos teherbírást, az eddigiektől eltérő minőségű spiritualitást, valamint az esztétikum szerepét a drámában. Még nem létezik a Magyar Pszichodráma Egyesület, még csak asszisztens vagyok, amikor Gallus Klárival elkezdjük első igazi pszichodráma csoportunkat. (Bevallom, még sosem izgultam annyira csoportban, csoporttagként sem, mint az első alkalmakon.)
A Magyar Pszichodráma Egyesületet első elnöke Tomcsányi Teodóra lett, aki igen sokat tett a hazai drámáért. 1992-ben tőle vettem át e tisztséget. Központunk akkor helyileg a Pető Intézetbe (munkahelyemre) került. Pető és Moreno igen szoros barátok és egyetemi társak voltak. Érdekelni kezdett ez a „véletlen”, s számos közös elem nyomára bukkantam. Zerka Morenot, aki férjével 1963-ban járt már az intézetben, meghívtam a „Petőbe”. Zerka egy teljes napot töltött el a fogyatékkal élő gyermekek között, valamint Hári Mária, a régi ismerős társaságában. Felelevenítették a közös történeti szálakat, s együtt kerestük a pszichodráma és konduktív nevelés közös vonásait. A Pszichodráma Egyesület formai kereteit itt az Intézetben jobban körvonalazni tudtuk.. Folyamatosan képviseltük a drámát a Pszichoterápiás Tanácsban, ami a pszichodráma mint terápiás módszer és mint a képzésben választható módszer egyenértékűségét is jelenti a többi, akkor tizenkét módszer vonatkozásában. Ez a megfelelő helyzet sem Európában (kevés kivétellel), sem az Egyesült Államokban nincs így. Később kidolgoztuk az egyesület tanulmányi rendjének máig érvényes modelljét, figyelembe véve a Pszichoterápiás Tanácsban és az Orvosegyetemek felé vállalt feltételeket.
Nemzetközi szempontból nagyon fontos volt a magyar csoportpszichoterápia számára az 1989-es IAGP kongresszus Amszterdamban. Számos magyar kollega kapott ide meghívást Gretel Leutz, akkori elnöknek köszönhetően. Én is itt mutatkozhattam be előadással először, s egyszerre az IAGP közösségének központi erőterében találtam magam. Gretel jóvoltából innen indult személyes ismeretségem Zerka Morenoval is. A legemlékezetesebb élmény számomra, amikor hármasban, a teázóban az európai pszichodráma összefogás közeljövőbeli szükségességéről beszéltünk. De ugyanezt az igényt fogalmazták meg mások is Európában. 1993-ban megalakult az Európai Pszichodráma Szövetség elődje, amelyből végül is az ismert FEPTO lett. A szövetséget a belga törvények alapján mint egyéni alapító tagok hozhattuk létre, de újabb tagjai már intézetek: mára közel 30 országból 70 pszichodráma kiképző intézet csatlakozott hozzánk, összesen több tízezer taggal. Folyamatos feladatom itt a Magyar Pszichodráma Egyesület képviselete, de magában a megalapításban, majd a vezetőségben is több ciklusban dolgoztam. Megemlítem, hogy Teszáry Judit szervezőként, elnökként, lapszerkesztőként a lehető legtöbbet tette a FEPTO céljaiért.
Elsősorban a frissen kiképződött dramatikusok számára Gallus Klárival tíz évvel ezelőtt útjára indítottuk a „Mesterkurzus” workshop sorozatot. A csaknem ötven egy- illetve kétnapos workshopon ugyanennyi témát dolgoztunk fel (ld. a honlapunkon), összesen közel 1000 résztvevővel (ami több, mint háromszáz dramatikus kollegát jelent valójában). Máig mintegy 20 vezetőtárssal dolgoztam benne, köztük nagy örömömre Mävers Ildikóval is, akivel partnerkapcsolati szemináriumokat is vezetünk a Moreno Centrum keretében. Időközben az egyéni terápiában és a tanácsadásban is elkezdtük intenzíven használni a pszichodrámát (monodráma). A Harmatta János által kezdeményezett „A Pszichoterápia világa” sorozaton pedig pszichiáterekből álló homogén csoportoknak: összesen húsz (!) sajátélményű csoportnak, a hazai gyakorló pszichiáterek csaknem felének volt lehetőségem a pszichodráma csoportos és egyéni terápiás lehetőségeinek bemutatására.
Fontos tanulási lehetőség volt számomra a Gretel Leutz-cal történő közös nyári pszichodráma szeminárium vezetés Németországban, valamint workshop vezetés a Moreno Intézetben, amelynek munkatársai közé kerülhettem. Zerka Moreno meghívására Beaconben is jártam, illetve részt vettem Zerka továbbképző csoportjában, amelynek a Moreno Színház, az eredeti morenoi színpad adott helyet. Itt protagonista, csoporttag és vezető egyaránt lehettem. Tovább erősödött bennem az az élmény, hogy a pszichodrámával jó úton járok és hogy a két Moreno adott nekem a legtöbbet. Később Bostonban, a Harvardon kutattam Moreno magyarországi kapcsolatait, főképp Pető Andráshoz fűződő barátságát. Előadásokkal, szakmai munkával, workshopokkal közel húsz országban fordultam meg a pszichodráma révén. A pszichodráma mellett sokat dolgoztam szociometrikus módszerekkel és számomra nem is tervezett módon szociodrámával is, amelyre égető szükség lenne nálunk és az egész világon. Nem véletlen, hogy Dél-Amerikában már mindennaposnak számít alkalmazása.
Közben számos intenzív, szakmai együttműködésből alakuló közeli emberi kapcsolat is született. Ezek közül a legmeghatározóbb a Zerka Morenoval kialakult két évtizedes (és őáltala számomra J.L. Morenoval is személyessé vált) kapcsolat, melynek a rendszeres levelezésen túl személyes találkozások, egymás otthonának meglátogatása, családtagjainkkal, még gyermekeimmel való ismeretség is része. Ennél bátrabban, két évtizedes barátságként merem jellemezni a Gretel Leutz-cal és Jörg Burmeisterrel való kapcsolatot (mindkettejüket ismerhetik a fiatalabb magyar dramatikusok is, mivel az MPE 2009. őszi előkongresszusán vezettek workshopokat; - Gretelről volt szó, Jörg svájci-spanyolországi pszichiáter és dramatikus, az IAGP jelenlegi elnöke). Egy Gretel által létre hívott folyamatos törökországi projekt kapcsán Jörggel kidolgoztuk a mítoszociodráma módszerét, amely a görög dráma, szociodráma és a pszichodráma sajátos ötvözete. Az utóbbi években a dramatikus Natacha Navarro és Pintér Barbara (magánéleti szerepükben feleségeink) bevonásával négyen folytattuk a munkát. Zerka engedélyével két Moreno centrumot hoztunk létre (Centro Moreno, Spanyolország, Moreno Centrum, Magyarország), melyek célja többek között Jacob és Zerka Moreno életművének képviselete, a nemzetközi morenoi együttműködés fokozása, minőségi, klasszikus morenoi pszichodráma vezetése , a szociodráma, mítoszociodráma továbbfejlesztése, évente neves nemzetközi kiképzőkkel workshopok szervezése Granadában (Centro Moreno), az Integrált Tréning Modell képviselete és továbbfejlesztése (Moreno Centrum).
III. Az iTm stratégiai szemlélete és az ntegráció lényeges vonásai
Az Integrált Tréning Modell minden lépésében tudatos módszerintegráció kíván lenni. Nem rendszertelenül és véletlenszerűen válogat, hanem különböző, valid források kompatibilis jellegzetességeit kombinálja hatékony egésszé. Keresi az alkotórészek mélyben meghúzódó közös vonásait, vizsgálja hatótényezőiket, azok „támadáspontjait”. Ahogy a pszichoterápiában a konvergens irányú fejlődés lehetőségét leginkább az integrációs törekvések hordozzák, melyek a pszichoterápia valóban közös elemeit igyekeznek felmutatni. Ez vezetett ott a nem specifikus (azaz nem módszerspecifikus) hatótényezők tanához. Eszerint leginkább a pszichoterápiákban meglévő közös elemek gyógyítanak, nem az egyes módszerek által előírt technikák és egyéb specifikumok. Ez más módon a csoportpszichoterápia, fejlesztő csoportok, tréningek világában is részben igaz lehet. Integrációs törekvéseink talán arra is lehetőséget adnak, hogy a tréninget (ezerféle megvalósulási formája ellenére is) egyszer mint egységes gyakorlati tudományt írjuk le.
Az iTm modell jellemzője a stratégiai szemlélet, amely szerint a csoport fajtája, összetétele és célja alapján optimális stratégia készül a rendelkezésre álló módszerek, szinte végtelen számú lehetséges elemek adott esetben alkalmazandó kombinációjáról. Ez az adott csoport haladását, dinamikáját és az adott egyének személyiségét és állapotát is maximálisan figyelembe veszi. Fontos, hogy menet közben alkalmazkodni is képes: a tréningen résztvevők állapota, lehetőségei, céljai menet közben is változnak, „mozgó célpontok”. Az integrált tréning modell így igazán rugalmas rendszer, s a továbbfejlesztés, minőségbiztosítás lehetőségét is könnyedén kínálja.
Az integráció szakmai alapja a hatótényezők kombinációja. Ennek részletes bemutatása egy hosszabb tudományos munka tárgya, melyet megfelelő helyen közzé fogunk tenni. Példaképpen említjük, hogy az integrált tréning a személyközpontú megközelítés hatótényezőiből különös hangsúllyal kiemeli a a hitelességet és a vezetők tükröző szerepét. Fontos specifikus hatótényező az encounter megvalósulásának minősége, valamint az „itt és most” hangsúlyozása is. A nondirektivitás főképp a felelősség fokozatos átadása érdekében jön szóba, illetve bizonyos speciális tréningelemeknél és azok feldolgozásakor. ( De a tréning maga sosem lesz nondirektív vezetésű!). A T-csoport fő hatótényezői közül az integrált tréningben például a strukturáltság, a gyakorlatok során átélt élmények tudatosítása, a visszacsatolás és annak fogadása, valamint a csoportdinamikai folyamat megtapasztalása játszik központi szerepet, s természetesen a célzott kompetenciák fejlesztését elősegítő tényezők. A pszichodráma hatótényezői közül integrált modellünk kiemelten számít a szerep-átélésre, a szerepcsere hatásaira, az akciós belátásra, valamint a szociodráma, szociometria hatásaira. Ugyanakkor nem működtethetjük a gyermekkorba visszanyúló terápiás effektusokat, s a regressziós állapotokat elősegítő intervenciókat. Egyes alkalmazások adott szakaszában relaxációs, behavior, kognitív és tranzakcionális elemek is integrációra kerülhetnek.
Fontos hangsúlyozni, hogy az iTm alkalmazásai sosem haladnak szoros struktúrában! „Manualok" alapján nem tervezhető, vezethető. A strukturáltság magas foka (a gyakorlatok tréner általi szoros sorrendje, kötöttsége, stb.) elrontja a kreativitást, leveszi a felelősséget, megöli a kezdeményező készséget, és mindez alapvető céljainkkal ellentétes. A stratégiai tervezés a tréning megvalósítása során is folyamatos. Mindebből az is következik, hogy a tréning vezetőjének feltétlenül képzettnek kell lennie mindhárom alapmódszerben, s ugyanennyire az intergálás és stratégiai tervezés kompetenciáiban.
Az iTm megalkotásának egyéb vonatkozásai
A módszerekről szóló részben már több helyen írtam arról, hogy a módszerkombinációkat maga az élet, a gyakorlati alkalmazás követelte meg tőlünk, követelte ki magának. A módszerkombinációk alkalmazásához az a meggyőződésem is segítségemre volt, hogy a valódi kliensközpontúság éppen nem egy módszer tiszta alkalmazását jelenti. Ez ugyanis a terapeuta-központú megoldás. Igaz a mondás: „akinek egyetlen szerszáma a kalapács, az hajlamos mindent szegnek nézni”. A személyközpontú megoldás az, ha a módszer és a terapeuta helyett valóban a kliens van a középpontban, s ez nem csak filozófia vagy szólam. Esetünkben ez azt jelenti, hogy a terapeutának a kliens terápiás szolgálatában minden, az adott pillanatban rendelkezésre álló eszközét fel kell használnia. Munkám során az adott alkalmazásokban, néha épp a „nehéz szituációkban” szükségszerű volt a módszerkombináció (annakidején hatféle irányzatban volt lehetőségem képződni), később egyre inkább tervszerűen próbáltam ki újabb dolgokat. A csoportokban végzett kutatómunkám is a módszerek együttes alkalmazása felé terelt. Ez vezetett a már stratégiai szemlélet és tervezés megtalálásához.
Az „integrált tréning” elnevezést 1987-ben használtam először munkámra, amikor a már említett, „Különféle összetételű tréningcsoportok vezetésének tapasztalatai” című MLKT tanulmányon dolgoztam. Ebben már meg is említem konkrétan a T-csoport – személyközpontú csoport - pszichodráma hármasának integrációját, mint újdonságot, írok annak eddigi gyakorlati tapasztalatairól és jövőbeli szükségességéről. A modell fogalma pedig akkor került hozzá az elnevezéshez, amikor már minden munkámban ebben a szemléletben gondolkoztam, akkor is, ha tisztán alkalmaztam a módszereket. Ez a kilencvenes évek közepén volt, talán legelőször a Buenos Aires-i IAGP világkongresszuson, ahol az áttétel – empátia – tele hármasának megjelenését elemeztem a különféle csoporttípusokban.
Tudományos munkámban a pszichoterápiák mélyén rejlő „közöset” kerestem, a pszichoterápia mint egységes tudomány víziójával. Foglalkoztam a specifikus és nemspecifikus tényezők elméletével, megkérdőjelezve a hagyományosan elfogadott tant, a nondirektivitás kritikájával, az eklekticizmus és integráció elméletével, a stratégiai lehetőségekkel. A személyközpontú és különösen a pszichodráma képzések elméleti blokkjaiban egyenesen a hatótényezők szerint való haladást választottam vezérelvül és módszerül, ezt ma is így teszem az asszisztensi és felsőfokú képzésekben. A pszichoterápia nemspecifikus tényezőinek mérésére szerkesztett kérdőívünket (Pintér,Tringer,1989) mindenféle csoporttípusban alkalmaztam.
A felsőoktatásban a Pető Intézetben, a konduktor képzésben főiskolai tanárként csaknem két évtizede foglalkozom tréning-típusú tárgyak bevezetésével és tanításával. A jelenlegi rektor, Schaffhauser Franz, haladó szellemiségű pedagógus egyéniség( és kiképző logoterapeuta) nagyobb teret biztosít a mentálhygiénének, mint elődei. Így az iTm elemeit is tartalmazó munkáim kiszélesedtek: mozgássérült gyermeküket nevelő szülők, önkéntes segítő szülői csoport tagjai, konduktorok, vezetők, sajátos nevelési igényű fiatalok, kortárs segítők csoportjai, főiskolai hallgatók gyakorlati képzése.
Még néhány más fontos szempont szerepet játszott az iTm kimunkálásában. A már említett „haben oder sein” dilemmában a T-csoport inkább a folyamatos „haben” , a rogersi tapasztalat a „sein” oldal. A valóságban ugyanakkor mindkettőre egyformán szükség van: a mérhető fejlődésre, az új kompetenciák birtoklására illetve a létezés, a kapcsolatok tiszta megélésére is. Ezt a pszichodráma valamelyest ugyan egyszerre meg tudja adni, de igazi egyensúlyát konkrét csoportban véleményem szerint épp az iTm tudja beállítani.
A modell megalkotásához vezetett az a tapasztalat is, hogy a három csoportmódszer törvényszerűen egész más csoportdinamikai folyamattal jár együtt, akárcsak csoportban történő oktatásuk. Ezek különbségei kiváltképp felkeltették érdeklődésemet. Egyes, már említett tényezők is szerepet játszottak abban, hogy új megoldásokat keressek: azok, amelyek az irányzatokkal vagy magammal kapcsolatos elégedetlenségemet okozták. A T-csoport például nemigen adhat teret illetve nemigen alkalmas személyes problémák kezelésére, pedig azok ott vannak/lehetnek a háttérben, vagy éppen előtérben, ha akarjuk, ha nem. Ez akár meg is hiúsíthatja a tréningezés etikus folytatását. A személyközpontú csoportban a nondirektív, számomra lassan kibontakozó, csupán verbális terápiás munkával való elégedetlenség is jó példa erre. A pszichodráma módszere a legrugalmasabb, nem véletlen, hogy ez az iTm leghangsúlyosabb eleme lett.
IV. Az Integrált Tréning Modell kidolgozásával kapcsolatba hozható munkáink 25 év távlatában
(Válogatás)
Az alábbiakban válogattam azokból a munkáinkból, amelyekben 25 év alatt az iTm fejlődött, vagy legalább a kombináció és stratégiai tervezés elemei alkalmazásra kerültek. Tehát itt nem írok azokról a csoportokról, amelyek tisztán pszichodráma, rogersi vagy T-csoport módszer szerint zajlottak, ahogy a szabályos módszerspecifikus képzésekről sem. Alábbi munkáim mintegy felét egyedül végeztem, e mellett sok vezetőtárssal dolgoztam, köztük számos tanítványommal is, de a különféle kombinációk tudatos kipróbálásában Gallus Klári volt társam. Az utóbbi tíz évben pedig Pintér Barbarával együtt dolgozunk az iTm – alapú tréningekben és a modell továbbfejlesztésén.
Vázlatos áttekintés az alkalmazásokról (a teljesség igénye nélkül):
• Ipari vezetői, menedzseri tréningcsoportok
• Veszélyeztetett gyermekek és szüleik csoportjai
• Pszichiátriai otthonok dolgozói, ápolók, gondozók
• Pszichiátriai otthonok igazgatói
• Miniszteri-államtitkári tréningek
• Minisztériumi főosztályvezetők tréningje
• Polgármester jelöltek felkészítő tréningje
• GYIVI igazgatók mentálhygiénés képzése
• Pszichológus hallgatók tréningje a graduális oktatásban
• Főiskolai hallgatók gyakorlati képzése
• ELTE tanácsadó szakpszichológus képzés
• Sérült gyermekek szüleinek terápiás csoportja
• Kortárs segítők képzése
• Konduktorok mentálhygiénés tréningje
• Konduktorok csoportvezetői tréningje
• Gyermekvédelmi szakemberek gyakorlati képzése
• Partnerkapcsolati szemináriumok
• Kerületi Önkormányzat szociális munkatársai
• Büntetés-végrehajtási intézet dolgozói, főképp felügyelők
• Drogambulancia munkatársai
• Megküzdési tréning szociális területen dolgozóknak
• Burnout elleni / megújulási tréningek
A Moreno Centrum „Mesterkurzus” sorozatából a következő workshopok:
Krízis a csoportban
o Csoportdinamika
o Nemi szerepek és szexualitás
o Másság, előítéletek
o A burnout kezelése
o Rivalitás
o Indítsunk csoportot! - egyben az EQUAL program része, Szarvason
o Vezetői identitás
o Kapcsolati hálózatok
o Konfliktus a csoportban
o Hogyan segítsünk? - egyben az EQUAL program része, Szarvason
o Pénz szeminárium
o Agresszió a csoportban
Jelenlegi alkalmazások:
Tréningek, most futó és rendszeresen visszatérő munkák, melyek hátterében az iTm áll (zárójelben a résztvevő trénerek nevével)
1. Mentálhygiénés tréning : A Pető Intézetben akkreditált felnőtt továbbképzési program, pedagógusok 60 órás továbbképző tanfolyama (PG.)
2. Vezetői tréningek, tanácsadás: három évtizede, eseti felkérések alapján, különféle célokkal és keretekben (PG., Pintér Barbara)
3. Főiskolai hallgatók csoportjai, két évtizede. Kortárs segítő képzés: (új): Hallgatók felkészítése hallgatótársaik segítésére (PG.)
4. Sajátos nevelési igényű gyermekek szüleinek tréningje az önsegítő/segítő munkára és a tevékenység kísérése, szupervíziója (P.B., P.G.)
5. ELTE Tanácsadó szakpszichológus képzés tréningje: (mintegy 12 éve), 30 órás tantárgy, évi 30- 70 pszichológus kollega számára (P.G., P.B.)
6. „Szociális kompetencia fejlesztő tréner” akkreditált felnőttképzés, (új) :Gaál Roland szervezésében, Szarvason, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség TÁMOP 1.4.3 pályázata keretében. (Gaál Roland, Deckner Edit, P.B., P.G.)
7. Megújulási tréning program pszichiáterek számára (új):. Harmatta Jánossal közösen tervezett és vezetett projekt, homogén pszichiáter csoportokban. A Lundbeck Hungária támogatásával (Harmatta János, P.G., P.B.)
8. Mesterkurzus sorozatunk: csak bizonyos témájú workshopok, Moreno Centrum
9. Megküzdési stratégiák megerősítése: Egyénspecifikus stresszkezelési program
10. Fiatalok agressziójának kezelése az Eu-ban fejlesztő és terápiás csoportmódszerek segítségével (előkészítés alatt)
A TRÉNINGEK HÁTTERÉBEN ÁLLÓ SAJÁT PUBLIKÁCIÓK
Publikációim közül sorolom fel azokat, amelyek összefüggésben állnak tréneri - csoportvezetői - kiképzői munkámmal és így kapcsolódnak az Integrált Tréning Modell kimunkálásához.
Pintér G.: Csoportos döntési eljárások. TDK Dolgozat. BME Villamosmérnöki Kar, Budapest, 1979
Pintér G.: Az automatizált mérnöki tervezés Diplomaterv. BME Villamosmérnöki Kar, Budapest, 1982
Pintér G.: A pszichoterápia nemspecifikus tényezői. Szakdolgozat ELTE Budapest, 1986
Pintér G.: A személyközpontú pszichoterápia elméletének összefoglalása. „A kliensközpontú pszichoterápia napjainkban” c. konferencia segédanyaga. Szeged, 1986
Pintér G.: Különféle összetételű tréningcsoportok vezetésének tapasztalatai. Kézirat. Munkalélektani Koordináló Tanács. Budapest, 1987
Ritoók M. - Pintér G. : A csoportos pályaválasztási tanácsadás alkalmazásának lehetőségei a személyiség fejlesztésében. Pályaválasztás, 2.:33-35., 1987
Ritoók M. – Pintér G.: A csoportos pályaválasztási tanácsadás. Kézirat. Oktatáskutató Intézet, 1987
Pintér G.: A személyközpontú pszichoterápia. Psychiatria Hungarica, 4.:273-291., 1989
Pintér G.: Személyiségfejlesztő tréningcsoportok hatékonyságának vizsgálata. Ideggyógyászati Szemle, 42.:501-510., 1989
Pintér G.: Personenzentrierte Gruppen und Trainingsgruppen für die Persönlichkeitsförderung. Előadás. International Assotiation of Group Psychoterapy, Amszterdam, 1989
Pintér G. - Tringer L.: Kérdőív a pszichoterápia legfontosabb nemspecifikus tényezőinek mérésére. Ideggyógyászati Szemle, 42.:301-311., 1989
Tringer L. – Pintér G.: Becslő skálák a verbális pszichoterápia értékeléséhez. Ideggyógyászati Szemle, 42.:No. 4. 1989
Pintér G. – Palkovics K.: Személyközpontú modellkísérlet 1986-1989. Kézirat. ELTE., 1990
Pintér G.: A nondirektivitás paradoxona. Personenzentriert, Wien, 1991
Gallus K.-Pintér G.: Secret in the Organisation, Előadás, Pszichodráma Európáért Egyesület Kongresszusa, Budapest, 1991
Pintér G : A szociális atom és az önkép a pszichodrámában. Pszichoterápia 1., 31-40.,1992
Pintér G.: Social Atom and Self: Research study. Congress of International Association of Group Psychotherapy, Monteral, 1992
Pintér G.: Személyközpontú pszcihoterápia In: Szakács F. (Szerk).: Pszichoterápiai vademecum. OTE, Budapest, 1992
Pintér G.: A pszichoterápia és a terápiás képzés hatékonysága a személyközpontú modell keretében. Kandidátusi értekezés, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1992
Gallus K.-Pintér G.: Segitő énem határai. Előadás. Magyar Pszichodráma Egyesület 1. Kongresszusa, Budapest, 1992
Pintér G. /szerk./: A pszichoterápia fejlődési tendenciái a XX. század végén. Psychiatria Hungarica tematikus szám, No.3, 1993
Pintér G.: Rogers személyközpontú pszichoterápiája. In: A pszichoterápia fejlődési tendenciái... Psychiatria Hungarica, No 3., 1993
Pintér G.: The Hungarian Psychodrama. Newsletter of Am. Society of Group Psychotherapy, Chicago, 1993
Pintér G.: Carl Rogers személyközpontú pszichoterápiája. Lege Artis Medicinae, 1993/5.
Pintér G : Interjú Zerka Morenoval. Pszichodráma, no.4., 6-14.,1994
Pintér G : Moreno szinpadán. Pszichodráma, no.5, 3-7,1994
Pintér G.: Contentual aspects of psychodrama training. ISCOPE Conference, Oxford, 1994
Pintér G.: Psychodrama and Psychotherapy in Hungary. International Congress of the British Psychodrama Assotiation, Oxford, 1994
Pintér G.: Die Gruppe als Gesamtheit von sozialen Atomen. Plenar Vortrag. Kongress für Gruppenpsychotherapie und Gruppendynamik, Kassel, 1994
Pintér G. - Eisenbarth K. : Spiritualitás, család, pszichodráma. Workshop. A Pszichodráma Intézet Európáért (Németország) Kongresszusa, Salgótarján, 1994
Pintér G.: A pszichodráma világa. Pszichoterápia, No.2., 185-189.o. 1995
Pintér G.: Die Gruppe als Gesamtheit. XIIth.,Int.Group Psychotherapy Congress, Pergamon, Turkey, 1995
Pintér G.: Spirituality and family tree. Workshop, Int.Group Psychotherapy Congress, Pergamon, Turkey, 1995
Pintér G.: Social Atom. Workshop, Int.Group Psychotherapy Congress, Istanbul, 1995
Pintér G.: From Empathy to Tele. Workshop. XI. Congress of International Association of Group Psychotherapy, Buenos Aires, 1995
Pintér G.: Psyschodrama in Hungary. Psychodrama Network News, IAGP, New York, 1995
Pintér G.: Tanácsadás és pszichoterápia. ELTE BTK Pályaszocializációs és Munkapszichológiai Szakcsoport. ELTE Oktatási segédlet. Budapest, 1995.
Pintér G.: A pszichodráma mint a helyes önismeret forrása. Egészség, 1996. 5.
Pintér G.: .Werte. Workshop. XIIIth.,Int.Group Psychotherapy Congress, Pergamon, Turkey, 1996
Pintér G.: Attitudes and experiences of conductor students at the first stage of their training. In: Taylor, M., Horváth J. (eds): Conductive Education No1. p. 69-77. Trentham Books, London, 1997
Pintér G.- Burmeister,J.: Oedipus. Greek drama-Sociodrama-Psychodrama..Scientifical Theater production. XIV.th., Int.Group Psychotherapy Congress, Pergamon, Turkey, 1997
Pintér G.: Személyközpontú pszichoterápia. In: Füredi J. (szerk.): A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina, Budapest 1998.
Pintér G.: Egyéb pszichoterápiás irányzatok. In: Füredi J. (szerk.): A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina, Budapest 1998
Pintér G.: The Tele Concept of Moreno. XV.th.,Int.Group Psychotherapy Congress, Pergamon, Turkey, 1998
Pintér G.- Burmeister,J.: Antigone. Greek drama-Sociodrama-Psychodrama..Scientifical Theater production. XV.th.,Int.Group Psychotherapy Congress, Pergamon, Turkey, 1998
Pintér G.: A klinikai szakpszichológus mentálhygiénés tevékenysége. In: Bagdy E. (szerk.) Mentálhígiéne. Animula, Budapest,1999
Pintér G.: A pszichoterápiás hatékonyság vizsgálata. In: Bagdy Emőke(szerk).: Kutatás a klinikai pszichológiában,1999
Pintér G.: Psychotherapy and Psychodrama in Hungary. In: Fontaine,P.(ed.): Psychodrama Training in Europe. Leuven, 1999
Pintér G.: Moreno Gyűjtemény a Harvard Egyetemen. Pszichodáma Újság: Ünnepi Kiadás, 37-43., 1999
Pintér G.: A szociális atom és az önkép a pszichoterápiában. Elméleti rész és Kutatási rész. In: Vikár A.-Sáfrán Zs.(szerk.): A pszichodráma csoport, 118-126 és179-186, Animula, Budapest, 1999
Pintér G. -Gallus K.: Orfeusz és Eurüdiké. Kötődés a párkapcsolatokban. Workshop. Magyar Pszichodráma Egyesület IV. Országos Kongresszusa, Budapest, 1999
Pintér G.- Fontaine P.: Social Atom and Images. Workshop. FEPTO Konferencia, Sevilla, 1999
Pintér G.: A pszichoterápia tudományos kutatása. In: Szőnyi G.(szerk.): Pszichoterápia . Medicina, Budapest, 2000
Pintér G.: Személyközpontú pszichoterápia. In: Szőnyi G.-Füredi J. (szerk.): A pszichoterápia tankönyve. Medicina, Budapest, 2000
Pintér G.: Kutatás. In: Szőnyi G.- Füredi J. (szerk.): A pszichoterápia tankönyve. Medicina, Budapest, 2000
Pintér G., Burmeister J.: Soziodrama. Zeit für Psychodrama Tagung, Diez, Germany, 2000
Pintér G.: András Pető and J.L.Moreno: Friendship and Connections. Journal of Conductive Education, 2003. magyarul: . Pszichodráma Újság, 2002
Pintér G.: A segítő szakemberek burnout szindrómájának kezelése.Országos Gyermekvédelmi konferencia, Győr, 2003
Pintér G.: A mentálhygiéne szakmai protokollja. A Klinikai Pszichológiai Szakmai Kollégium kötete, Budapest, 2003
Pintér G. Egyéb pszichoterápiás irányzatok. In.: Füredi J.-Németh A.-Tariska P. (szerk.): A pszichiátria magyar kézikönyve Medicina 2003, 2009
Pintér G.: Személyközpontú pszichoterápia. In.: Füredi J.-Németh A.-Tariska P. (szerk.): A pszichiátria magyar kézikönyve Medicina 2003, 2009
Pintér G.: A klinikai szakpszichológia részvétele a MENTÁLHYGIÉNE interdiszciplináris tevékenységrendszerében . Rövid szakmai protokoll, 2003
Pintér G. A burnout-szindróma megelőzése és kezelése konduktorok és mozgássérült gyermekek szülei körében. A Magyar Tudomány Napja, Pető Intézet, 2006
Pintér G.: A klinikai szakpszichológus mentálhygiénés tevékenysége. A Klinikai Pszichológiai Szakmai Protokoll fejezete. Eü.Min. Klinikai Pszichológiai Szakmai Kollégium, Budapest, 2006
Pintér G.: A felnőttkor életeseményei, válságai és a pszichodráma segítő ereje. In: Zseni A.(szerk): A pszichodráma és korunk tükröződései. Medicina, Budapest, 2007
Pintér G.: A SZLEM modell tematikus problémafeltáró csoportja a személyiségfejlesztő tréningek rendszerében. „Tessedikkel a XXI. századba – Második Esély Népfőiskola” EQUAL Program, Szarvas, 2008
Pintér G.: Szakmai irányelvek a problémafeltáró tréning alkalmazásához és továbbfejlesztéséhez (célcsoportok, alkalmazási feltételek, képzés). „Tessedikkel a XXI. századba – Második Esély Népfőiskola” EQUAL Program, Szarvas, 2008
Pintér G.: Személyközpontú pszichoterápia Könyvfejezet. In: Szőnyi G.-Füredi J. (szerk.): A pszichoterápia tankönyve. Medicina, Budapest, 2008
Pintér G.: A pszichoterápia kutatása . Könyvfejezet. In: Szőnyi G.-Füredi J. (szerk.): A pszichoterápia tankönyve. Medicina, Budapest, 2008
Pintér G.: Személyközpontú pszichoterápia és tanácsadás. Könyvfejezet. In.: Kulcsár É (szerk.): Tanácsadás és terápia, Eötvös kiadó, Budapest, 2009
Pintér G.: Pszichodráma a nagyvilágban. A pszichodráma nemzetközi jelenléte és kutatása. Könyvfejezet. In: Perczel E.- Szőnyi G.: Kezdetben volt a találkozás. Mentalport, Budapest, 2009
Pintér G.: Live events, crises and the healing power of psychodrama. Int.Assoc.of Group Psychotherapy and Group Processes. World Conference, Róma, 2009
Pintér G.: Moreno élő öröksége. Előadás és workshop. MPE Konferencia, Budapest, 2009